Kinőtték a magyar piacot

Jamrik Ferenc [göndör haj, szemüveg] és Brecsok Sándor a Multisoft irodájában Budaörsön 2014. szeptember 8-án
Jamrik Ferenc [göndör haj, szemüveg] és Brecsok Sándor a Multisoft irodájában Budaörsön 2014. szeptember 8-án
Vágólapra másolva!
Egyedülálló mobilalkalmazással kívánja meghódítani a nemzetközi szoftverpiacot a magyar tulajdonú MultiSoft. A MobileNav a Microsoft üzleti intelligencia szoftverét, a Dynamicsot teszi mobileszközökről is hozzáférhetővé.
Vágólapra másolva!

Német megrendelésre kezdtek a 90-es évek elején szoftvert fejleszteni a magyar MultiSoft munkatársai, ám az egykori „emberkereskedelemből” (a kilencvenes években így nevezték a nyugat-európai megrendelésre, akkori hazai bérekért alkalmazott szakembereket) hamar teljes értékű vállalkozás, majd egy saját terméket fejlesztő, komoly IT-cég nőtte ki magát.

Emberkereskedőből rendes cég

„A német megrendeléseket hamar követték a magyarok, a vállalat pedig ezután egyre komolyabban kezdett üzleti intelligenciával (BI) foglalkozni” – mondja a kezdetekről Jamrik Ferenc, a vállalat üzleti megoldások üzletágának vezetője. A szakember ugyan ős-multisoftosnak számít, de erre az időszakra ő is maximum elmesélésekből emlékezhet, hiszen „csak” 1997. óta erősíti a szoftvercég csapatát.

Jamrik Ferenc [göndör haj, szemüveg] és Brecsok Sándor Forrás: Szabó Gábor

Vállalat- és termelésirányítás

Az üzleti intelligenciáról a cég fókusza hamar kiterjedt a vállalatirányításra, majd a termelésirányításra is. A cég a kilencvenes évek második felének konjunktúrájában kezdett komoly növekedésbe, végül három évvel ezelőtt a MobileNAV-projekt indulásával és folyamatos fejlődésével érte el a mai, hetvenfős méretét.

Kerülőutak, zsákutcák

„A cég életében természetesen voltak próbálkozások, így kerülőutak és zsákutcák is, négy évvel ezelőtt azonban úgy döntöttünk, hogy kinőttük a magyar piacot, és egy olyan termék fejlesztésébe kezdtünk bele, amely már kimondottan a globális piacot célozza meg,” mondja Jamrik Ferenc.

Külön üzletág

„A MobileNAV üzletágunk egy teljesen külön szervezeti egységet alkot, szinte cég a cégen belül,” magyarázza Brecsok Sándor, nemzetközi partner manager. A vállalkozás így összességében három pilléren áll: a megrendelésre történő szoftverfejlesztésen és a vállalat saját üzleti megoldásain túl a MobileNAV mára teljesen egyenrangú üzletággá nőtte ki magát.

Microsoftot, mobilra

A termék alapkoncepciója, hogy a Microsoft alaphelyzetben nem támogatja saját fejlesztésű technológiával, hogy az alkalmazásai minden mobileszközön fussanak, az átalakuló felhasználói igények azonban megkövetelik, hogy az üzleti alkalmazások – köztük az MS Dynamics rendszer – adatai és lehetőségei minden mobileszközről elérhetőek legyenek.

Itt jönnek képbe a kisebb-nagyobb, független fejlesztő cégek, amelyek a szoftveróriás partnereként vállalják, hogy „mobilosítják” a rendszereit.

Nem a technológia, az információ a fontos

„Egy értékesítőt vagy egy szerviztechnikust nem a technológia érdekli, hanem az, hogy bármilyen élethelyzetben, bárhonnan hozzáférjen azokhoz az információkhoz, amelyek segítik a munkáját” – mondja Vass Gábor, a Microsoft Magyarország kkv-üzletágának igazgatója. „Mivel azonban a Microsoft hangsúlyosan nemcsak a szoftvert, hanem a mögötte álló platformot is szolgáltatja, a cégstratégiába jobban illik, ha az egyes alkalmazások más platformokon futó felületeit nem házon belül fejlesztjük, hanem ezeket a fejlesztéseket partnercégekre bízzuk” – teszi hozzá.

Egyedi termék

A MobileNAV, mint a Dynamics minden platformra elérhető mobilalkalmazásának fejlesztési koncepciója több szempontból is egyedivé teszi a szoftvert az elérhető konkurens termékek között.

A MobileNAV minden platformon elérhető Forrás: Szabó Gábor

Egyrészt ezen a piacon nagyon kevés natív alkalmazás fejlesztenek – tehát az olyan felület, amit nem egy böngészőn keresztül, hanem egy appot letöltve és futtatva érnek el a felhasználók –, másrészt pedig egyedivé teszi a szoftvert az is, hogy minden általánosan használt platformra elérhető. „A termékünk harmadik egyedi vonása, hogy az alkalmazások és a mobileszközök közötti összekötőként a Microsoft Web Services-t használjuk” – mondja Brecsok Sándor. Ennél ugyan elérhetők olcsóbb megoldások – hiszen a MobileNAV felhasználóknak emiatt microsoftos licensszel is rendelkezniük is kell –, ám a fejlesztők szerint a platform stabilitása és megbízhatósága megéri a pluszbefektetést.

Pozitív visszajelzések

Az első értékesítések és visszajelzések alapján a mobilalkalmazással a MultiSoft valódi piaci rést talált meg. A Microsoft Dynamicsnak világszerte mintegy egymillió felhasználója van – az, hogy ehhez képest a Mobilenavból eddig mintegy hatszázat adtak el, azt sejteti, hogy a fejlődési potenciál óriási. Az első tapasztalatok levonásához azonban már ez a hatszáz értékesítés is elég lehet.

A nagyoknak vagyunk jók

„Úgy tűnik, hogy első sorban a nagyoknak vagyunk jók” – mondja Brecsok Sándor, hozzátéve, hogy a kkv-szektorra célzott termék esetében ez a nagyság természetesen csak viszonylagos. „Kétfajta ügyfelünk van: az egyik típusba az egy-kétfős vállalkozások esnek, a másikba pedig azok, akik akár 60 felhasználónak vesznek hozzáférést - ügyviteli szoftverről lévén szó, ez többszáz vagy akár ezer fős cégeket jelenthet. Az átlagos értékesítési volumenünk körülbelül 40 hozzáférés cégenként.”

Mindkét oldalt látják

„A termék sikerének fontos pontja volt, hogy a MultiSoft szakembergárdája egyszerre volt erős szoftverfejlesztésben valamint – a korábbi üzleti analitikai termékeink következtében – az üzleti folyamatok megértésében” – mondja Jamrik Ferenc. Egy cégen belül ugyanis általában vagy az egyik vagy pedig a másik típusú szakértelem van meg – nagyon ritka, hogy ez a kettő „összeérjen”.

Új elemként indult

Szerencsés körülmény volt továbbá az is, hogy a fejlesztés kezdetekor a cég már volt annyira tőkeerős, hogy a MobileNAV miatt nem kellett más termékekről – esetleg teljes üzletágakról, kollégákról – lemondaniuk. „A MobileNAV egy teljesen új elemként került a cég életébe, nem kannibalizálta sem a korábbi termékeink piacát, sem a cégen belüli szakértelmet” – fogalmaz az üzletágvezető, hozzátéve, hogy a projekt elindításáról szóló döntésben kritikus szerepe volt annak, hogy az új termékkel új piacokra, új területekre juthassanak el.

Középutas szellemiség

Meglepő, de a cég irodája a stabil növekedés és a pénzügyi sikerek ellenére sem idézi egy „trendi” IT-cég székházát. A Budaörsi reptér melletti irodaház nemcsak a belvárostól van távol, hanem az üvegkomplexumok, csocsóasztalok és dizájnbútorok világától is.

A MultiSoft kinőtte a hazai piacot Forrás: Szabó Gábor

„A cégünk szellemisége más, mint a mai startupoké” – mondja Jamrik Ferenc, hangsúlyozva, hogy ezzel együtt nagyon kényelmes környezetben és jó hangulatban dolgoznak. A cégautók között ugyan egyetlen Lexus sem tűnik fel, ám a vezetők szerint a vállalat cserébe csak hírből ismeri azokat a belső feszültségeket és céges intrikákat, amik számos jól menő cég mindennapjait megkeserítik.

Hatékony közös munka

Jamrik Ferenc szerint van egy íratlan elképzelésük arról, hogy hogyan tud egy cég a legjobban és a leghatékonyabban együtt dolgozni, és a rendkívül kicsi fluktuáció – ő például tizenhat éve dolgozik a cégnél – valamint a mindennapi légkör is azt igazolják, hogy ez működik „Valószínűleg azok az emberek kerülnek ide, akiknek fekszik ez a szellemiség.”