Pörögnek a szállodaóriások

Vágólapra másolva!
Fantasztikus hónapok állnak a nagy amerikai szállodaláncok részvényei mögött. Legígéretesebbnek a Starwood tűnik, mely az év eleje óta többször is megdöntötte mindenkori csúcsát. Habár a Hilton az elmúlt éveket a tőzsdén kívül töltötte, a tavaly decemberi újabb részvénykibocsátása óta közel 25 százalékkal emelkedett az árfolyama, sőt a technikai képe további erősödéssel kecsegtet. 
Vágólapra másolva!

STARWOOD HOTELS: Történelmi magasságokban

2013 óta egy emelkedő trendcsatornában mozog a Starwood. Ez idő alatt 60 dollár környékéről egészen 80 dollár fölé növekedett, azóta viszont a 84,5 dolláros szinttel küzd. Utóbbin csupán egy röpke fals kitörés révén tudott átjutni.

Az újbóli elrugaszkodást a 82 dolláros támasz, illetve az 50 napos mozgóátlag segítheti. Ennek során az árfolyam ismét nekifuthatna a 84,5 dolláros ellenállásnak, melynek áttörése esetén akár a 92 dollár közelében lévő csatornatetőt is célba vehetné.

Ellenkező esetben a 80 dolláros szintre hárulhat kulcsszerep, melyet olyan markáns támaszok erősítenek, mint a csatornaalj és a 200 napos mozgóátlag. Mindezek alapján a támasz eleste igen kedvezőtlen jelzés lenne.

Starwood napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Idén új történelmi csúcsot állított fel a Starwood 86 dollár közelében, ami azért is számít nagy szónak, mert az 1987-ben felállított rekordot sikerült megdönteni. Ráadásul utóbbi éppen a korábban említett 80 dolláros szinttel esik egybe.

Starwood heti grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

HILTON: Szárnyal a hotel óriás

Kiváló formát mutatott az elmúlt hónapokban második tőzsdei debütálása óta a Hilton is. Ráadásul a Starwoodhoz hasonlóan a Hilton árfolyama is emelkedő trendcsatornában mozog.

Kedvező beszállási ponttal kecsegtet a Hilton a csatornaaljhoz érkezve, ugyanis ha sikeresen elrugaszkodik innen, akár a csatornatetőt is elérhetné az árfolyam. Előtte azonban még a korábban nehézségeket okozó 25,7 dolláros szinttel is meg kell küzdenie.

Kedvezőtlen jelzés lenne, ha az árfolyam letörne a csatornából, ebben az esetben elsőként a 24 dolláros támasz foghatná meg. Amennyiben ez elesne a következő menedéket a 23,5 dolláros szint jelenthetné.

Hilton napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu