Vágólapra másolva!
Átlagban másfél év alatt lehet állást találni.
Vágólapra másolva!

A munkanélküliség 7,6 százalék volt 2014 júniusa és augusztusa közt, derül ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest 2,3 százalékkal csökkent a munkanélküliség, 99 ezerrel kevesebb a munkanélküli, mint 2013 nyarán. Nőtt a foglalkoztatottak létszáma, a június-augusztus közti időszakban 177 ezer fővel dolgoztak többen, mint egy évvel korábban: összesen 4 millió 158 ezren.

Nehéz állást találni

A munkanélküliek 50 százaléka egy éve vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos
időtartama 19 hónap volt. A nők körében 7,9, a férfiak körében 7,3 százalék a munkanélküliségi ráta.