New Yorkon a skótok szeme

Royal Bank of Scotland napi grafikon (London)
Vágólapra másolva!
Újabb hatalmas tőzsdei kibocsátásra készülődnek az Egyesült Államokban. A múlt héten történelmi rekordokat döntögető Alibaba után, most egy skót bank amerikai leánya készül debütálni a New York-i parketten.
Vágólapra másolva!

16:35: 1,5 százalékos pluszban van a részvény

Nyitás után egy órával másfél százalékos pluszban áll a Citizens részvénye a 21,5 dolláros IPO-árhoz képest.

16:02: Új banki IPO a Wall Streeten

Ma debütál a New York-i parketten a Royal Bank of Scotland amerikai leánya , Citizens Financial Group, amely 3 milliárd dolláros IPO-ját, csak az Alibaba tőzsdei kibocsátása tudta idén az USA-ban felülmúlni.

Az RBS-nek 21,5 dollár fejében sikerült értékesítenie a részvényeket, ami nem feltétlenül számít sikeres tranzakciónak, hiszen papíronként 23-25 dollár között szeretett volna megválni a Citizenstől.

Ennek ellenére komoly tragédia nem érte a bankot, mivel az eredeti tervek szerint 1,5-2 milliárd fontos bevételre számítottak 15-25 százaléknyi Citizens részesedés eladásából. A célt pedig sikerült is teljesíteni, hiszen az amerikai leány 25 százalékáért 3 milliárd dolláros, azaz mintegy 1,8 milliárd fontos bevételre tett szert az RBS. A fennmaradó 75 százalékot továbbra is a skót anyabank tulajdonolja.

Cél a privatizáció

A Royal Bank of Scotland, illetve legnagyobb tulajdonosa, brit állam már régóta tervezi, hogy csökkenti részesedését a Citizensben, hiszen az így befolyt összegből megerősítheti a bank mérlegét. Erre igen égető szükség is van, hiszen Nagy-Britannia nem titkolt célja a pénzintézet privatizálása. A brit adófizetők egyébként a pénzügyi válság idején váltak a bank első számú tulajdonosává, miután egy 45 milliárd fontos mentőcsomaggal segítették ki az RBS-t.

Royal Bank of Scotland napi grafikon (London) Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Miért nem adtak többet a vevők?

A relatív árazás nem is számít drága részvénynek az amerikai bankpapírok körében a Citizens. A részvény ugyanis 0,9-szeres egy részvényre jutó könyv szerinti értéken forog, miközben a szektorátlag ennek több mint a duplája, 1,9-szeres. Persze mindennek meg is van az oka, hiszen amíg egyes versenytársak 10 százalék feletti sajáttőke arányos jövedelmezőséggel rendelkeznek, addig a Citizens csupán 5 százalékos mutatóval rendelkezett 2013 végén.

Az NYSE-n kereskedett bankpapír egyébként a tőzsdei debütálástól számítva elérhető az Investor Trader ügyfelei számára.