Kevesebb cukrot akarnak a kólába

Vágólapra másolva!
A nagy kólagyártók megegyeztek egy, az egészségesebb életmódot pártoló amerikai szervezettel, hogy 2025-re 20 százalékkal csökkentik az üdítőitalaikban rejlő kalóriát. Ez egyébként érdekük is.
Vágólapra másolva!
  • A Coca-Colából, a Pepsiből és a hazánkban talán kevésbé ismert Dr. Pepperből álló kólakonzorcium megállapodott az amerikai Alliance for a Helathier Generation (Egy egészségesebb generációért) szervezettel, hogy 2025-re húsz százalékkal csökkentik italaik kalóriatartalmát.
  • Ennek érdekében a gyártók kisebb csomagolásban árulnák az üdítőket, valamint hangsúlyosabban hirdetnék a az ásványvizeket, valamint egyéb 0 vagy alacsony-kalóriájú italokat.
  • Emellett a cégek egy felvilágosítási kampányt is elindítanak, hogy erősítsék az emberek „kalória-tudatosságát”. Mondjuk az legalábbis erősen vitatott, hogy a kalóriák számolgatása mennyire hatékony a testsúly szabályozásában.
  • Na persze a cégek nem véletlenül lépték meg ezt. A Pepsi és a Coca-Cola is szenved a fejlett piacokon, ugyanis üdítőitalaik iránt csökken a kereslet, hiszen a fogyasztók is egyre egészségtudatosabbá válnak és kevesebb cukros italt fogyasztanak. Így a két mamut cég is igyekszik más szegmensek felé nyitni.
  • A Pepsinél a növekedés már az édességek és különböző snackkek eladásaiból jön, míg a Coca-Cola próbál más italtípusok felé nyitni. Nyáron például a Coca nagyobb részesedést szerzett a Moster energiaital gyártóban, míg idén korábban a Keurig Green Moutain kávégyártóban szerzett részesedést.
Forrás: Táfelspicc