Az Erste már adná a Telekomot

Vágólapra másolva!
A Citi múlt heti elemzése után már az Ersténél is úgy látják, hogy az eddig várthoz képest többet költhet el a jelenleg is folyó frekvenciatenderen.
Vágólapra másolva!
  • Az Erste Bank elemzője megerősítette eladási ajánlását a Magyar Telekom részvényére 325 forintos célár mellett. A jelenlegi piaci ár mintegy 9 százalékkal haladja meg a célárat.
  • A lépésben komoly szerepet játszik, hogy a szakértő szerint a távközlési cég magasabb összeget költhet el a jelenleg is folyó frekvenciatenderen, mint amire korábban számított. A szakértő legfrissebb becslése szerint 50 milliárd forintot fordíthat új frekvenciák megvételére, ami közel negyedével meghaladja a korábbi 41 milliárdos várakozást.
  • Ráadásul az Ersténél továbbra sem számolnak azzal, hogy a 2014-es és a 2015-ös üzelti évek után osztalékot fizessen a Magyar Telekom. Ennek oka, hogy az osztalékfizetés alapkövének tekinthető nettó eladosodottsági ráta továbbra is a menedzsment komfortzónáján kívül helyezkedik, azaz 40 százalék felett található.
  • Egyébként nem az Erste az egyetlen elemzőház, amely az elmúlt hetekben pesszimistábbá vált a frekvenciatenderrel kapcsolatban. Múlt héten a Citi már 63 milliárd forintos kiadást vizionált a korábban 40 milliárdosra tendált pályázattal szemben.
  • A friss elemzésnek így már nem is volt komoly hatása a piacon, a Magyar Telekom árfolyama szinte egész nap a hétfői 357 forintos záróár közben ingadozott. Persze mondhatni, hogy a befektetők már a múlt héten beárazták a magasabb frekvenciakiadást, hiszen a múlt hét második felében 380 forintról egészen 350 forint közelébe esett a telekompapír árfolyama.
  • Az elemzőház szerint ráadásul a jelenlegi árfolyamba már beárazódott, hogy a Deutsche Telekom ajánlatot tenne az általa nem birtokolt részvényekre. A tranzakció azonban az Erste szerint nem fog létrejönni.

A Magyar Telekom az Investor.hu-t is kiadó Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa.