Még mindig elkeserítő a helyzet a Tescónál

Az előirányzott létszámbővítés helyett 700 embert elküld a Tesco
Vágólapra másolva!
Még tovább szorul a hurok a Tesco körül, ugyanis a vezetőség további 250 millió fonttal vágta vissza féléves üzemi eredmény várakozását. Korábban még augusztus végén sokkolta a befektetőit a cég egy negatív eredmény figyelmeztetéssel. A részvény több mint 10 százalékot zuhant.
Vágólapra másolva!

Újabb csontváz esett ki a szekrényből

Nem enyhül a nyomás a Tescón, miután a kiskereskedelmi óriás hétfő reggel újabb elkeserítő hírekkel szolgált részvényesei számára. A cég ugyanis tovább vágta vissza eredménykilátásait, amivel az augusztus 23-án végződő első üzleti félévében már nem 1,1 milliárd font körüli összeget vár üzemi eredmény szinten, hanem 250 millió fonttal kevesebbet. Ez pedig jelentősen, több mint húsz százalékkal alacsonyabb.

Ha pedig ehhez hozzávesszük, hogy augusztus végén már egyszer visszább vágta prognózisát a Tesco, még rosszabb a helyzet. A cég a brit kiskereskedelmi élelmiszeripar helyzetének elemzése után jutott arra az elhatározásra, hogy még jobban csökkenti eredményvárakozását. De emellett még a könyvelésekben is találtak hibákat, olvasható a közleményben.

A Tesco fel is kérte a független könyvvizsgáló és tanácsadó céget, a Deloitte-ot, hogy vizsgálja át a cég működését, annak jogi tanácsadójával, a Freshfields ügyvédei irodával együttműködve. A cég azt is bejelentette, hogy most már csak a féléves jelentésében közli majd a tényleges számokat, ami október 23-án várható.

Szeptember 1-től már új vezérigazgató van a cégnél, Dave Lewis személyében, akit azért neveztek ki a cég élére, hogy megállítsa a sorozatos forgalomcsökkenést a vállalatnál. Lewis bele is vetette magát a munkába, és úgy tűnik túl optimistának ítélte meg a korábbi menedzsment előrejelzését. Mindenestre azt láthatjuk, hogy nincs könnyű helyzetben.

Forrás: Flickr!Andy Warran

Diszkontok miatt szenved a cég

A vesszőfutás pedig nem is mostanában kezdődött, a forgalmának visszaesése miatt az elmúlt három évben már a maival együtt négyszer kényszerült csökkenteni eredményvárakozásait a társaság. A vállalat elsősorban a diszkont-üzletláncok előretörése miatt szenved, és Lewis elődjének, Phil Clarke-nak három év alatt nem sikerült megállítania a piacvesztést. Pedig próbálkozott mindennel, az üzlethelyiségek újra fazonírozásával, játszóterek építésével, sőt még Zumba órákkal is, hogy vissza csábítsa a vásárlókat.

Forrás: Investor.hu

Azonban ez sem segített, az augusztus 17-én záródó 12 hétben ugyanis a cég több mint két évtizede nem látott csökkenést (-4%) könyvelhetett el árbevételében, és piaci részesedése 28,8 százalékra csökkent a brit piacon, derül ki a Kantar Worldpanel adataiból.

A Lidl és az Aldi ugyanis sorra csábítja át a Tesco vevőit, ami miatt a brit cég forgalma folyamatosan esik vissza a fő piacnak számító Nagy-Britanniában, és szinte negyedévről-negyedévre múlja alul a várakozásokat.

Mi jöhet még?

A mostani bejelentés nem tér ki a most futó (és február végén záródó) teljes pénzügyi év prognózisára (talán majd októberben). Augusztus végén még 2,4-2,5 milliárdos üzemi eredményt jeleztek előre, ami a mostani bejelentés miatt valószínűleg ismét sérülni fog, de a cég talán már nem akart most újabb számokkal dobálózni.

Kérdés, hogy mi lesz az osztalékkal, ugyanis augusztusban azt is visszább vágták részvényenként 1,16 pennyre (amit az első félév eredményéből fizetnének ki), de ha kisebb lesz a profit, úgy csökkenhet a kifizetés is, de nem feltétlenül.

A hírekre ismét szétszedték a részvény, és nyitás után 10 százalékot zuhant, amivel 200 penny környékére esett vissza az árfolyam. Itt utoljára 2003 nyarán járt a részvény.

A Tesco árfolyama (London) Forrás: Investor.hu, AmiBroker