Eddig nem tündérmese az Alibaba

alibaba
Vágólapra másolva!
Eddig nem csillog túl fényesen az Alibaba sztori a kisbefektetők számára: akik nem a 68 dolláros IPO-áron vásároltak, egyelőre nem sok profitot tehetnek zsebre.
Vágólapra másolva!

A részvény 92,7 dolláron indította meg a kereskedést. Innen alapvetően három szakaszra lehet bontani a pénteki napot:

  • Az elsőre, ahol majdnem 100 dollárig repült az árfolyam.
  • A másodikban 90-ig püfölték vissza a részvényt.
  • A harmadikban végül sikerült kiharcolni a minimális pluszt a 94 dolláros szint közelében.

Mivel az árfolyam tegnap pedig már 90 dollár alatt zárt, ezért egyelőre úgy fest, hogy aki Magyarországról beszállt az első kereskedési napon (és nem adta el pénteken, például a 100 dollár közelében), annak egyelőre nem termett sok babér.

Ó igen, az értékeltség!

Nem etikus ilyenkor döngetni a mellünket, de azért ez alapvetően várható volt. Nem feltétlenül azért, mert az Alibaba körüli felhajtás már-már túlzóan nagy volt egy közel 6 éve tartó bikapiacon. Nem is azért, mert az IPO-k világa igen kockázatos. Sokkal inkább azért, mert ezek mellett az értékeltségi szintek mellett már egész egyszerűen nem vonzó a részvény.

Már a 68 dolláros IPO-ár mellett is húztuk a szánkat az értékeltség miatt. Már csak azért is, mert az IPO-k esetében egy 30 százalékos prémium azért várható az első kereskedési napon (tapasztalati alapon), ami csak tovább fokozza az értékeltséget. Ez pedig az Alibabánál ráadásul végül nem is 30, hanem 40 százalékos lett.

Egyértelműen magas

Az előretekintő P/E ráta így 35 körül található, ami egyáltalán nem számít alacsonynak. A piac egészéhez képest egyértelműen magas, de még a szektortársakhoz képest sem számít alacsonynak. Közben az elemzők a nyereség (EPS) növekedése tekintetében inkább az általunk várt 20-50 százalékos sáv aljára várják a növekedést, 30 százalék közelébe. Ezek alapján az értékeltség egyáltalán nem vonzó, sőt... A nagyon hasonló Baidu például szinte azonos növekedési ütemet feltételezve, bőven 30-as P/E ráta alatt forog.

Forrás: Investor.hu

Még negatívabb

Ha viszont nem a P/E ráta alapján nézzük az árazást, hanem az EV/EBITDA rátát vizsgáljuk, akkor még ennél is negatívabb a kép. A 30 feletti mutatószámával ugyanis már-már extrém túlértékeltséget mutat az Alibaba, nem csak a piachoz, hanem az amúgy is magas szorzókkal forgó szektortársakhoz képest is. Még az sem mentség erre, hogy magas, 35 százalék feletti növekedési ütem jöhet a következő években.

Forrás: Investor.hu

Az opciókat is lehívták

Hab a tortán, hogy a tulajdonosok éltek az opciós jogokkal is, ezzel pedig nem 21,8 milliárd dolláros, hanem egészen pontosan 25 milliárd dolláros lett a végleges IPO nagysága. Ez világrekord, soha nem szedett még össze egyetlen cég sem ennyi pénzt a tőzsdén, az Agriculture Bank of China-t is sikerült lepipálni. Ugyanakkor ez most inkább negatívumként értékelhető.

Tetszetős potenciál

Összességében pedig a cégről alkotott véleményünk sem lett optimistább az IPO után. Tetszetős potenciál a szektorban, és a cégben, erősnek tűnő stratégia és rátermett vállalatvezetés. Közben viszont igen drágán adják a sztorit, ráadásul a jogi bizonytalanságok is árnyékként vetülnek a cégre.

Az IPO-k utáni bizonytalanság komoly volatilitást okozhat majd a következő hetekben is, így főleg az egyes elemzői vélemények lehetnek majd azok, melyek meghatározhatják egy-egy nap kereskedési irányát. Nem azt mondjuk, hogy rövid távú ügyletekkel így nem lehet majd pénzt keresni. Csak azt, hogy ez igen kockázatos játék.