Vágólapra másolva!
Ma reggel a skót népszavazás eredménye tartja lázban a piacokat, a nagy valószínűséggel maradást hozó eredmények a londoni tőzsdét és az angol fontot is katalizálja. Tegnap remek hangulatban telt a kereskedés az amerikai tőzsdéken is, így új csúcsokat lehetett látni a Wall Streeten tegnap. 
Vágólapra másolva!

Még nincsenek végleges eredmények, de úgy tűnik maradnak a skótok Nagy-Britanniában, ugyanis a 32-ből 26 választókörzetből beérkező adatok alapján 55 százalék voksolt a maradásra. Ahogy érkeztek az első eredmények, úgy ugrott az angol font, a dollárral szembeni árfolyama a tegnap délutáni 1,628-as szintekről 1,65 fölé is menetelt, ma reggel 1,646-nál jár. Az euróval szemben pedig több mint két éves csúcsra erősödött, az EURGBP 0,784-nél jár.

A hírekre a londoni FTSE100 határidős tőzsdeindex is bekeményített, és egy százalék feletti pluszt mutat. A hír a többi nyugat-európai tőzsdére is jó hatással van, így a pozitív tartományban indulhat a kereskedés.

Remek a hangulat az ázsiai tőzsdéken ma, ahol 0,3-1,6 százalékos pluszt szedtek össze a részvényindexek. A legjobban a japán Nikkei teljesít, és már közel hétéves csúcsára ugrott, részben a tovább gyengülő japán jennek köszönhetően. Az USDJPY árfolyam 109 fölé szökött ma reggel.

A Fed kamat és QE-döntését követő kommentárok és a kínai monetáris politikai lépések jó hatással voltak a New Yorki tőzsdékre is, az S&P500 (2011,36 pont) és a Dow Jones (17 266,99 pont) index is mindenkori csúcsán zárt. De a Nasdaq is 0,7 százalékot tudott emelkedni (4593,43 pont).

68 dolláron alakult ki végül az Alibaba IPO-ára, ezzel pedig az USA valaha volt legnagyobb tőzsdére menetele valósul meg ma. Az IPO összértéke 21,8 milliárd dollár. Ezzel nagyjából 29-es előretekintő P/E-ráta társul a részvényhez, ami a versenytársakhoz képest nem elrugaszkodott. Ma már lehet kereskedni majd az Alibaba részvényekkel, bár egyelőre nehéz megmondani milyen áron nyit a részvény.

Közel két százalékos mínuszba csúszott zárás után az Oracle (NYSE) árfolyama, miután a cég a vártnál gyengébb negyedéves eredményekről számolt be. Az egy részvényre eső tisztított profit (EPS) 62 cent lett a várt 64 centtel szemben, és az árbevétel is elmaradt a várttól (tény: 8,6 milliárd dollár, várt: 8,78 milliárd dollár). Emellett lemondott a vezérigazgatói posztról Larry Ellison alapító, és mostantól „csak” elnöke lesz a cégnek. Helyette két új vezérigazgató lesz, Safra Catz és Mark Hurd.

Új vezére van az AIG (NYSE) életbiztosítási üzletágának, Kevin Hogan személyében, miután a nem olyan régen érkezett vezérigazgató, Peter Hancock felfrissítené a menedzsmentet. A lépéssel az AIG egész nem vállalati üzletága egy ellenőrzés alá kerül. Az AIG 0,9 százalékot emelkedett tegnap.

Megemeli 5 százalékkal a negyedéves osztalék fizetését a McDonald’s (NYSE), ezzel 85 centet fizetnek ki a korábbi 81 helyett. Egyébkén 1976 óta minden évben emelt valamennyit az osztalékon a cég, míg 2014 és 2016 között összesen 18-20 milliárd dollárt tervez visszajuttatni a részvényeseknek, írja a MarketWatch.

Örömmel fogadták a JetBlue (Nasdaq) légitársaság részvényesei, hogy benyújtotta lemondását a cég vezérigazgatója, Jeff Barger. A részvény 5,3 százalékot ralizott zárás után.