Jól elbántak a Magyar Telekommal

Vágólapra másolva!
Jókora árfolyamesésen ment keresztül az elmúlt napokban a Magyar Telekom részvénye, ráadásul a képet az is nagyban rontja, hogy mindez igen vaskos forgalom mellett valósult meg. Végül 351 forinton fejezte be a napot a részvény.
Vágólapra másolva!

17:25: Tovább esett az árfolyam

Végül 351 forintig esett a Magyar Telekom árfolyama, ráadásul igen komoly 5,8 milliárd forintos forgalom mellett. Ezzel pedig a végén 7,4 százalékos zakót láthatunk két nap alatt.

15:27: Ütik a Telekomot

5 százalékos zuhanásban van az elmúlt két kereskedési napban a Magyar Telekom részvénye, amivel több meghatározó támaszt is letört az árfolyam. Az április eleje óta tartó emelkedő trendcsatorna mellett ugyanis az 50 napos mozgóátlag is elesett a pénteki kereskedés során.

Ráadásul a markán csökkenéshez jókora eladói nyomás is párosul, a tegnapi 2,25 milliárd forintos forgalom után ma már 1,5 milliárd forint fordult meg a telekompapírban. Eközben a legutóbbi 30 kereskedési nap átlagos forgalma 515 millió forint volt.

Idén eddig csupán egyszer fordult el, hogy a csütörtökinél nagyobb forgalmat generáljon a Magyar Telekom. Igaz, február 19-én csupán néhány millió forinttal fordult meg több pénz a részvényben.

Ha kitart a lejtmenet, akkor egyébként a 350 forintos szintre hárulhat meghatározó szerep a napi grafikon tanulsága szerint. Idén többször is fontos vízválasztónak számított, amikor az árfolyam 350 forint közelébe ért. Február után a nyáron is többször ez szabott gátat az emelkedésnek, most pedig támaszként bízhatnak benne a befektetők, már ha kitart a csökkenés.

Magyar Telekom napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Mi állhat a háttérben?

Az elemzői vélemények szerint a korábban vártnál akár nagyobb összeget is felemészthet a frekvenciatender. A Citi héten megjelent elemzése szerint 63 milliárd forintjába kerülhet a pályázat a korábbi 40 milliárdos várakozással szemben. Ez egyébként mintegy 23 forintos mínuszt jelent a Magyar Telekom értékében, nagyjából annyit az elmúlt két napban esett az árfolyam.

Ugyanakkor némi szerepe lehet annak is, hogy a héten a kormány részéről több nyilatkozat is megjelent a közműcégek államosításáról. Kérdéses, hogy ez mennyiben érintheti a Magyar Telekomot, ugyanis a távközlési cég árbevételének mintegy 7 százaléka energiaszolgáltatásból (12 havi gördülő adatok) származik. Egyes elemzői vélemények szerint elképzelhető, hogy a telekomcég rövidesen megválik a tevékenységtől, amely elsősorban az ügyfélmegtartó hatása miatt van kulcsszerepe.

Forrás: Magyar Telekom, Investor.hu

A Magyar Telekom az Investor.hu-t is kiadó Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa.