Vágólapra másolva!
Nagy ingadozásokat váltott ki az amerikai tőzsdéken a Fed kamatdöntése és az azt követő Yellen-sajtótájékoztató. Az amerikai részvényindexek végül kis pluszban fejezték be a kereskedést, míg Ázsiában vegyes teljesítményeket lehet látni.
Vágólapra másolva!

USA: Megtáncoltatta a Fed a piacokat

  • A vártnak megfelelően 15 milliárd dollárra mérsékelte eszközvásárlási programját a Fed, emellett maradt az a megfogalmazás, hogy előreláthatólag az októberi QE-leállítás után is még "jelentős ideig” alacsony maradhat az alapkamat. Ugyanakkor a Fed medián előrejelzése szerint 2015 végére 1,375 százalék lehet az alapkamat, ami magasabb, mint a júniusban jelzett 1,125 százalék. A Fed a nála lévő lejáró kötvények újrabefektetésével csak az első kamatemeléskor áll majd le, míg a jelzálog fedezetű papírokat egyelőre nem tervezik eladni.
  • A Fed döntése után nagy ingadozás lett úrrá a piacokon, először lejtmenetbe kapcsoltak, majd a helyzet normalizálódásával végül 0,1-0,2 százalékos pluszokban állapodtak meg a tőzsdeindexek. Az S&P500 ezzel visszatért 2000 pont fölé, míg a Dow Jones új csúcson zárt (17 157 pont).
Forrás: Investor.hu

  • Yellen beszéde után a dollár is erősödésben kezdett, mivel a korábban ismertnél élesebb kamatemelés jöhet a Fed dokumentuma alapján. Így az EURUSD árfolyam tovább haladt lefelé és jelenleg 1,2867 közelében áll a tegnap délutáni 1,2970-es szintek után. Míg az USDJPY árfolyam 2008 augusztusa óta nem látott szinteken, 108,8 közelében található.
  • Az arany árfolyama is lefelé tendált, és hajnalban már 1220 dollár alatt is járt, míg jelenleg 1224 dollár közelében mozog a jegyzés. Ezzel januári szintekig ereszkedett vissza a nemesfém árfolyama.
  • Az Amazon (Nasdaq) több új készülékét is bemutatta, köztük egy 100 dolláros tabletet, illetve egy prémium e-olvasót, ami 200 dollárba kerül. Az Amazon-részvények 1,2 százalékot csökkentek tegnap.
  • Végül közel 45 százalékos pluszban állapodott meg az Auxilium Pharmaceutical (Nasdaq) árfolyama, miután megjelentek a hírek, hogy az Endo International (Nasdaq) részvényenként 28,1 dollárért megvásárolná a céget. Az ár viszont alacsonyabb, mint ameddig az Auxilium emelkedett (31,2 dollár). Az Endo 5 százalékkal menetelt feljebb.

ÁZSIA: Beszakadt a Sony

  • Közel 9 százalékot zuhant a Sony (Tokió) árfolyama a japán parketten, miután a cég profit warningot tett közzé tegnap. A jelenlegi pénzügyi évre már 2,1 milliárd dolláros nettó veszteséget vár a cég, főként az okostelefon divíziójának gyengélkedése miatt. Emellett nem fognak osztalékot sem fizetni, amire az 1958-as tőzsdére menetele óta nem volt példa, írja a Bloomberg.
  • A Fed-döntés után az ázsiai piacok vegyesen szerepelnek, különösen a japán börze áll jól (+1,3%) amit a gyengülő japán jennek is köszönhet, ellenben a hongkongi parkett 0,9 százalékos mínuszban található.
  • A japán export 1,3 százalékkal csökkent augusztusban éves alapon a júliusi 3,9 százalékos emelkedés után. Ellenben ez az adat jobb lett az elemzők által várt 3,5 százalékos csökkenésnél.

Forrás: Investor.hu