Bajban a Sony

Vágólapra másolva!
Óriásit zuhant a Sony árfolyama, miután a népszerű elektromos cikkeiről ismert óriás közölte, a vártnál jóval magasabb lehet az idei vesztesége. A fő ok a mobilüzletág gyengélkedése, ami miatt a cég átszervezését célzó stratégia sem az átütő sikerességéről híres eddig.
Vágólapra másolva!

Jelentős zuhanással reagáltak ma a Sony részvényei a japán társaság menedzsmentjének tegnapi profitwarningjára. A papírok 13 százalékos mínuszban is megfordultak, a kereskedést végül 8,6 százalékos eséssel fejezték be a tokiói tőzsdén.

Sony napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

A mélyrepülést az váltotta ki, hogy a cég közölte, a korábban vártnál nagyjából ötször nagyobb lehet a vesztesége a 2015 márciusával záruló üzleti évében. Eszerint már 230 milliárd jenes (2,14 milliárd dolláros) nettó veszteségre számítanak a júliusban prognosztizált 50 milliárd jenes mínusz helyett. Ennél nagyobb veszteséget csak 2010-ben és 2011-ben ért el a társaság.

Forrás: Investor.hu

A társaság ráadásul azt is bejelentette, hogy a romló eredmények miatt nem fog osztalékot fizetni az idei évi eredményei után. Az osztalékfizetés elmaradására a cég 1958 óta íródó tőzsdei pályafutása során még soha nem volt példa.

Mi történt?

A Sony elsősorban a mobilüzletágának gyengélkedésével indokolta az eredményvárakozások rontását. Az okostelefonok eladásai ugyanis még a vártnál is gyengébben alakulnak a piacon zajló hatalmas verseny miatt, amit a prémiumszegmensben az Apple és a Samsung, az alacsonyabb árkategóriákban pedig elsősorban az olcsó készülékekkel támadó kínai gyártók támasztanak. A vállalat nemrégiben rontott az okostelefonok eladásaira vonatkozó előrejelzésén, és már csak 43 millió darabos éves eladásra számítanak a korábban várt 50 millió darab helyett.

Emiatt pedig romlik az egység profitabilitása, csökken az árbevétele, és az utóbbi negyedévekben rendre veszteséget szenved el.

Forrás: Investor.hu

A mobilegység vártnál gyengébb teljesítménye, és várhatóan a további szenvedése miatt egy 180 milliárd jenes (1,7 milliárd dolláros) leírást hajtanak végre a mobilüzletágukon. Ráadásul az üzletág 7100 fős alkalmazotti létszámából 15 százalékot lefaragnak, tehát nagyjából ezer embert fognak kirúgni. Ennek tudható be a most bejelentett profitwarning, mivel a leírás és az elbocsátások hatalmas költségei jelentősen ronthatják az eredményeket.

Az üzletág gyengélkedése azért is lehet fájó, mert az átalakuló Sony éppen ezt az egységet tekinti a működésének egyik alappillérének. A cég elsősorban a videójáték -üzletágára (melyhez a PlayStationök tartoznak) és mobilegységére igyekszik építkezni, mint a két fő zászlóshajóra, miután idén eladták a régóta szenvedő PC-üzletágukat (Vaio) és leválasztják a TV-gyártással foglalkozó egységet is.

Mivel azonban a mobilos tevékenység közel sem hasít, egyedül a PlayStationok sikerére népszerűségére alapozni az új stratégiát közel sem bíztató. A Sony gondjai emiatt továbbra sem csillapodnak, ráadásul a cég egyes nagybefektetői azt szorgalmazzák, hogy a PlayStationok gyártásával foglalkozó sikeres üzletágat válassza le magáról a vállalat. A befektetők azzal indokolják követelésüket, hogy az egység még ennél is sikeresebb és nyereségesebb lehetne, ha el tudna távolodni az őt magába foglaló, szenvedő vállalattól.

Ha sikerül elérniük a leválasztást, azzal még tovább csökkenne annak az esélye, hogy a társaság kikecmereg végre a gödörből, és újra elindul a növekedés újtán. Az ennek elérését célzó átszervezések befejezését 2015 márciusáig ígérte Kazuo Hirai vezérigazgató.

A Sonyval foglalkozó korábbi cikkeinket ezen a linken találja.

PlayStation 4 Forrás: Sony