Deflációtól tart a Fitch

defláció, illusztráció
Vágólapra másolva!
A meredeken lefelé tartó inflációs pálya miatt az euróövezetben tényleges és növekvő kockázattá vált a tartós defláció kialakulása, véli a Fitch Ratings.
Vágólapra másolva!

A nemzetközi hitelminősítő elemzésében felidézte, hogy a tizenkét havi infláció 2012 szeptemberében átlagosan 2,6 százalék volt idén augusztusban viszont 0,3 százalék körül stagnált a valutauniós gazdaságokban. A Fitch szerint az euróövezetben továbbra is alacsony infláció a legvalószínűbb, nem pedig a tartós defláció.

Akár csökkenhet is az árindex Forrás: DPA/AFP/Gero Breloer

Nem kell megijedni

Azonban kidolgozott egy alternatív, a sokkhelyzetről szóló forgatókönyvet is, amely elhúzódó, a japánra hasonlító deflációt modellez. Ennek alapján 2015-ben és 2016-ban is 1 százalékkal csökkenne az egész évre számolt fogyasztói árindex az euróövezetben, és utána zéró szintre állna be az infláció. A Fitch ez esetben az euróövezeti gazdaság jövőre és 2016-ban is stagnálna, és később is csak 1 százalékkal növekedne évente.