Jól megvették az Adidast

Vágólapra másolva!
Nagy napja van ma az Adidasnak, a részvények árfolyama 4 százalék feletti emelkedést is mutatott, amire az elmúlt tíz hónapban nem volt egyszer sem példa. Ígéretesnek tűnik a mozgás, pláne ha beigazolódnak azok a pletykák, amik ma szárnyra kaptak.
Vágólapra másolva!
  • A német Manager Magazin meg nem erősített forrásai azt mondták, hogy neves hedge fundok környékezték meg az Adidast, akik részesedést vásárolnának a sportszergyártóban, hogy akár jelentősebb változásokat is elérjenek a cég működésében.
  • A pletykák a neves hedge fund guru, Daniel Loeb alapját, a Third Pointot is a potenciális érdeklődők között tartják számon.
  • Az aktivista befektetők célja állítólag a vezérigazgató eltávolítása, valamint a Reebok és TaylorMade egységek leválasztása. Ezeken keresztül szeretnének pótlólagos részvényesi értéket felszabadítani.
  • A részvény árfolyama közel 5 százalékos pluszban is megfordult ma, vagyis a befektetőknek láthatóan tetszenének bizonyos változások az Adidasnál. Ez persze nem is csoda, hiszen az idei év profit figyelmeztetésekkel és az árfolyam nagy zuhanásával telt, változásokra tehát mindenképp szükség van, hogy ezta negatív befektetői hangulat megtörjön.
  • Fontos persze azt is leszögezni, hogy az Adidas árfolyama a vezérigazgató 2001-es kinevezése óta igen jól teljesített (négyszereződött), vagyis pusztán ez alapján, kívülről, felületesen szemlélve a céget, nem látszik, hogy miért kellene mennie. Persze ha azt is hozzátesszük gyorsan, hogy az elmúlt hónapokban a cég értékének harmadát sikerült elfüstölni, akkor már mindjárt másképp fest a dolog.
  • A befektetőknek valószínűleg a Reebok és TaylorMade leválasztás ötlete tetszett meg, illetve az, hogy nagy nevek is tulajdonrész felvételén gondolkoznak. Pusztán ez persze nem feltétlenül fordítja meg az Adidas idei rossz szériáját, mindenesetre egy lehetőséget teremt rá.

Az Adidas heti grafikonja Forrás: Amibroker, Investor.hu