Csökkenő haszonkulcsok a Zaránál

Vágólapra másolva!
Egyre alacsonyabb árrésekkel kénytelen dolgozni a Zara, vagy éppen Massimo Dutti márkákat forgalmazó spanyol Inditex. Éhen persze azért nem hal senki sem.
Vágólapra másolva!

Nincs túl jó formában az utóbbi negyedévben a spanyol Inditex csoport, noha a főbb sorokon nem szerepelt rosszul a vállalatcsoport. Egyre többet hagytunk a spanyoloknál, miután a július végén záródó negyedévben 6,8 százalékkal bővültek az eladások, ami meghaladta az elemzők által várt növekedést.

Egészen pontosan 4,34 milliárd eurót hagytunk a Zarában, miközben az elemzők csak 4,32 milliárdra számítottak. A nettó nyereség szintén nagyobb lett mint a várt, 505 millió euró helyett 522 millió eurót sikerült elérni.

Forrás: Inditex, Investor.hu

Ez viszont csak a történet egyik lába. A másik, és a hosszabb távú teljesítmény szempontjából kulcskérdést jelentő profitabilitásban már nem állnak ilyen jól. Az Inditex bruttó fedezeti hányada (bruttó margin) továbbra is csökkenést mutat.

Ez elsősorban a túl erős euróval magyarázható (ami jelentősen gyengülhet a következő negyedévekben), de az sem segít, hogy a gyengülést főleg a fontos piacoknak számító feltörekvő piacokon lehet látni a devizák esetében.

A bruttó fedezeti hányad így az előző négy negyedévben már 59 százalék alá esett vissza, ami közel sem mindegy egy akkora cégnek, ami évente 17 milliárd eurós árbevétellel bír. Az elemzőket pedig ez kellemetlen meglepetésként érte, akik a következő években növekvő nyereséghányadot várnak/vártak. Nos, ez nem az előző negyedévvel vette kezdetét, az már biztos...

Forrás: Inditex, Investor.hu

Jól jelzi ennek a súlyát az is, hogy a befektetők a gyorsjelentés után 3 százalékos mínuszba ütötték az árfolyamot. Ezzel a részvény a mai jó piaci hangulatban az egyik leggyengébben szerepel, ráadásul az elmúlt hetekben látott szép teljesítményét is jelentősen korrigálja. Az persze tény, hogy az euró látszólag a gyengülés útjára lépett, ebből pedig akár majd az Inditex is profitálhat a jövőben.

Az Inditex napi grafikonja (Madrid) Forrás: AmiBroker, Investor.hu