Vágólapra másolva!
Magyarország borúlátó.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt fél évben Magyarországon inkább romlott az ország gazdasági helyzetének megítélése – derül ki a TÁRKI közleményéből. A kutatók a térség országaiban végeztek felmérést arról, milyennek vélik a megkérdezettek országuk jelenlegi gazdasági helyzetét, illetve szerintük hogyan változik a következő egy évben. Csehország, Szlovákia és Lengyelország esetében is pozitív irányba változtak az ország gazdasági helyzetével kapcsolatos vélemények. Januárhoz képest a csehek körében tapasztalható a legnagyobb változás, majdnem kétszeresére nőtt azoknak az aránya, akik Csehország jelenlegi gazdasági helyzetét jónak látják.

Inkább negatív

Ezzel szemben Magyarországon inkább negatív irányba változott a közvélemény: jóval kevesebben érzik úgy, hogy az ország gazdasági helyzete jó, illetve valamivel többen érzik „közepesnek”, azaz se nem jónak, se nem rossznak, mint januárban. Azzal kapcsolatban, hogy a következő egy évben hogyan fog változni az ország gazdasági helyzete, csak Magyarországon csökkent jelentősen azoknak az aránya, akik szerint a közeljövőben jobb lesz, s nőtt azoké, akik szerint rosszabb lesz.

Semmi sem változik

Mind a négy országban nőtt azok aránya, akik a gazdasági helyzet tekintetében változatlanságot várnak, s e véleményt osztók vannak a legtöbben mind a négy országban.