Vágólapra másolva!
Nincsenek nagy mozgások az európai tőzsdéken a heti fontos események előtt, így a hazai piac sem mutat nagy aktivitást. A magyar blue-chipek közül talán a Richter gyengélkedése emelhető ki. 
Vágólapra másolva!
  • Nem tudnak kikecmeregni a nyitás után összeszedett mínuszaikból az európai részvényindexek, melyek változatlanul 0,2-0,5 százalék körül gyengülnek. A befektetőket a csütörtöki skót népszavazás és a Fed ma kezdődő kétnapos kamatdöntő ülése tartja bizonytalanságban, ami miatt kivárnak a vételekkel.
  • A hangulaton a német gazdasági adatok sem tudnak javítani. A Zew által a német gazdasági várakozásokra készített index 6,9 pontra csökkent szeptemberben az augusztusi 8,6 pontról (várt: 5 pont). A jelenlegi gazdasági helyzetre vonatkozó index viszont a vártnál jobban, 25,4 pontra esett vissza.
  • A hazai börzén sincs nagy mozgás, a BUX továbbra is 0,2 százalékkal gyengül. A szomszédos piacokon ennél nagyobb mértékű eséseket lehet látni.
  • A magyar blue-chipek közül a Richter van a legrosszabb formában, mely folytatva tegnapi mélyrepülését korrigálja az elmúlt napok menetelését. A gyógyszerpapír 0,9 százalékkal esik (4085 forint).
  • Az OTP (4378 forint) és a Magyar Telekom (373 forint) viszont tegnapi záróára körül mocorog, és a Mol is csak 0,2 százalékos emelkedésre képes (12 445 forint).
  • A forint kisebb erősödésnek indult, és 314,2 alatt mozog az euróval szembeni árfolyama. Az USDHUF jegyzés 242,5-nél, a CHFHUF 260-nál jár.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu