Így fektet be egy profi!

Vágólapra másolva!
Aki értelmezhető hozamot szeretne elérni a megtakarításain, annak érdemes a tőzsdék felé fordulnia – mondta el a Generali Alapkezelő befektetési vezetője. A profi szakember tarsolyában még számos érdekes ötlet és jótanács megtalálható, melyek közül párat az Investor.hu csütörtöki rendezvényén meg is fog osztani az érdeklődőkkel. 
Vágólapra másolva!

Pallag Róbert, a Generali Alapkezelő vezető portfólió menedzsere csütörtökön az Investor.hu vendége lesz, ahol többek között arról fog beszélni az ingyenes előadáson, hogy sikereit milyen befektetési stratégiával éri el. Előtte azonban néhány kérdésünkre is válaszolt.

Mióta foglalkozol a tőzsdével, mit szeretsz benne?

Már az egyetem alatt is ez a terület vonzott, mivel mindig is érdekesnek találtam a tőzsdét, ahol napról napra történik valami újdonság. Ekkor már voltak kisebb befektetéseim, emiatt kézenfekvőnek tűnt, hogy elkezdem jobban megismerni ezt a területet.

A pénzügyi karrierem építgetését a Portfolio.hu gazdasági oldalnál kezdtem 2002-ben, majd egy meghirdetett állásra jelentkezve 2006 végén kerültem a Generali Alapkezelőhöz, ahol tavaly neveztek ki befektetésekért felelős igazgatónak (CIO).

Forrás: 123rf.com

Mit tanácsolsz azoknak, akik most szeretnének elkezdeni tőzsdézni?

A jelenlegi alacsony hozamkörnyezet különösen kedvez a tőzsdei befektetéseknek. Akik valamilyen értelmezhető hozamot szeretnének elérni, azok kénytelenek bizonyos mértékben a részvénypiacok felé fordulni - kimozdulva a bankbetétekből, biztonságosnak tekintett állampapírokból. A kezdetek előtt azonban érdemes néhány szabályt, célt lefektetni – például ne abban reménykedjünk, hogy ez lehet a gyors meggazdagodás útja. Számomra a legfontosabb a trendek felismerése és a trendkövető magatartás; a hosszú időtáv pedig kellő rugalmasságot igényel, nem tudhatjuk előre, hogy 3,5 vagy csak 10 év múlva tudjuk realizálni majd a magasabb hozamot.

Célszerű tisztázni, hogy aktívan mi magunk szeretnénk foglalkozni a befektetéseinkkel, vagy inkább egy profi szakemberre bízzuk a megtakarításainkat. Ha vagyonkezelőre, alapkezelőre bízzuk a tőkénket, egy kényelmes formát választunk, mivel jóval kevesebb időt vesz el tőlünk annak figyelése, kezelése. Ekkor is fontos azonban, hogy tudjuk, milyen egyedi papírok szerepelnek a portfóliónkban, és mennyire megbízható társaságot választunk. A magas és garantált hozam ígéreteket érdemes gyanakvással kezelni, egy-egy vonzó megtérülést ígérő, minősítés nélküli vállalati kötvény pedig különösen kockázatos lehet.

Amennyiben mi magunk, aktívan szeretnénk kezelni a befektetéseinket, akkor tisztában kell lenni vele, hogy a sikerhez komoly időbefektetés szükséges. Önálló kereskedés esetén érdemes nagyon alaposan megismernünk az általános makrogazdasági és tőkepiaci trendeket, az adott szektort és az ott végbemenő folyamatokat. Ezen túl a kiválasztott társaságok működésével is alaposan képben kell lennünk.

Egyedi részvények kiválasztásával vagy egy néhány részvényből álló portfólióval így is nagyon jelentős kockázatot futunk, hiszen hiányzik a megfelelő a diverzifikáció, lemondunk a mérethatékonyság előnyeiről, a brókerköltségek pedig magasak lehetnek. A rengeteg elérhető információ szűrése és a valóban relevánsak megtalálása is jelentős energiákat emészthet fel.

Forrás: 123rf.com

Milyen elképzeléseid vannak most a piacról és a különböző gazdasági folyamatokról?

Alapjában véve kettős helyzettel állunk most szemben. A meghatározó fejlett régiók közül Európa és az Egyesült Államok növekedési kilátásai meglehetősen eltérőek, mivel előbbiben egy jóval lassabb gazdasági fellendülés megy végbe, míg az USA gazdasága a potenciális kibocsátás feletti növekedésre lehet képes a következő években. Ez értelemszerűen eltérő monetáris politikát igényel, és a következő időszakot is ez a kettőség fogja meghatározni.

Amíg az EKB a nagyon alacsony inflációs környezettől tartva csak most lép erőteljesebben a gázra, addig a Fed már fogja vissza a lazító programjait az erősebb növekedés miatt. A nemrégiben bejelentett európai eszközvásárlási program pozitív hatással lehet az itteni részvénypiacokra, míg az amerikai QE közelgő kifutása szintén befolyásoló tényező lehet.

Meglátásom szerint az egyre közelebbi időpontra (valamikor jövő tavaszra-nyárra) várt első amerikai kamatemeléstől való félelmek kissé túlzóak. Ezek a szigorítások természetesen növelhetik a piacok ingadozását, a volatilitást, de önmagában emiatt markáns trendfordulóra nem számítunk a tőzsdéken.

Ennek oka, hogy a befektetők számára nagyon fontosak a javuló gazdasági kilátások és a vállalati profitciklus, mindez pedig egy még mindig alacsony hozamkörnyezettel párosulva segítheti a részvénypiacok további emelkedését. Egyelőre nem látunk trendfordulót az előző éveket jellemző bikapiacon, de az elérhető potenciális hozam a magasabb értékeltség miatt csökken.

Milyen befektetésekre vagy a legbüszkébb a közelmúltból?

A stratégiánk a tudatos egyedi részvény kiválasztásra, a katalizátorok keresésére és az óvatos, lépcsőzetes építkezésre épül; az abszolút hozamú alapjainkban negyedévről negyedévre szeretnénk pozitív hozamot elérni az ügyfeleinknek.

A kockázatarányos hozamot tartjuk fontosnak, az előző évek sikereit látva egyre több intézményi és lakossági befektető fordul hozzánk, kitartó munkával továbbra is a bizalom meghálálására törekszünk. Az előző egy évben nagyon szépen kerestünk az Allergan részvényeken, melyek felvásárlási célponttá váltak az amerikai speciális gyógyszerszektorban. Az Internet nagyágyúi közül a Facebook és a Priceline látványos szárnyalásából is több lépcsőben tudtunk profitálni. Európában az olasz és spanyol pénzügyi szektorban vállaltunk sikeres pozíciókat, a régióban pedig hittünk a Komercni Banka és a Magyar Telekom kedvező átértékelődésében, amit visszaigazoltak az árfolyammozgások.

Facebook napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Hogy negatív példát is mondjak, júniusban jegyeztünk az osztrák FACC IPO-jából 9,50 eurón, azóta pedig már vettünk 8 euró alatt és adtunk 8,40-8,50 eurós szinten. Minden egyedi tranzakciónkat stop-limitekkel követjük, így minimalizáljuk a veszteségeket, és törekszünk minél magasabb nyereségre.

Bármilyen tőkepiacokkal, egyedi befektetésekkel kapcsolatos kérdésre igyekszem legjobb tudásom szerint válaszolni az Investor.hu csütörtöki ingyenes rendezvényén, melyre minden érdeklődőt szeretettel várunk.