A nagy fordulat még hátra van a Peugeot-nál

Vágólapra másolva!
Egyelőre a tervek szerint indult el a reorganizációs folyamat a Peugeot-nál, azonban még a teljes nagy fordulatra várni kell.
Vágólapra másolva!
  • Erősen indult a Peugeot-nál a reorganizációs folyamat, de még koránt sincs vége, nyilatkozta a cég vezérigazgatója, Carlos Tavares a hétvégén. Tavares idén vette át a kormányzást a cégnél, és épp a legnagyobb riválistól, a Renault-tól érkezett.
  • A Peugeot még azzal küzd, hogy végre ismét nyereséget termeljen miután tavaly és tavaly előtt is jelentős, 2,3 és 5 milliárd eurós veszteséget ért el. Elemzői várakozások szerint még idén is veszteséges lehet, és csak 2016-ra jöhet el ismét a nyereség.
  • Az első félévben is jelentősen csökkentek a veszteségek a nagy költségcsökkentéseknek hála, és az újra emelkedő európai értékesítés növekedésnek. Emellett pedig Kínában is jól teljesített a cég.
  • Idén korábban a kínai Dongfeng Motors és a francia állam is részesedést szerzett a cégben,a mivel együtt tőkét is emeltek. Ekkor érkezett Tavares is, akinek célja, hogy 2016-ra pozitív készpénztermelést érjen el a cégnél, míg legkésőbb 2018-ra 2 százalékos üzemi eredményhányadot. Most egyébként még ezen a szinten is negatív számot realizál a cég.
  • Tavares elmondta egy kérdésre, hogy egyelőre nincs a horizonton, hogy összeolvadnának egy másik nagy gyártóval. Egyelőre azzal foglalkoznak, hogy visszaállítsák a céget a profittermelés útjára.
  • A Peugeot részvénye ma a gyenge nemzetközi hangulatban néhány tized százalékos mínuszban forog.