A Jászságban szűnt meg a legtöbb cég

Vágólapra másolva!
Nyár végén 2309 céget törölt a cégbíróság. Utoljára tavaly szeptemberében szűnt meg ilyen kevés cég Magyarországon – derül ki az Opten adataiból. Júliusban 5100 cég húzta le a rolót, ez rekordnak számít. 2014 februárja óta havonta átlagosan 3000 cég dobja be a törölközőt Magyarországon.
Vágólapra másolva!

„Az augusztusi cégbírósági adatokból csak a technikai és szezonális hatások figyelembevételével érdemes következtetéseket levonni. Szeptembertől várhatóan már reálisabb képet mutatatnak a statisztikák” – mondta Tóth Tamás, az Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója. A cégbíróság július óta rendkívüli módon lerövidítette az egyes határozatok bejegyzése és közzététele között eltelt időt, így júliusban olyan közzétételek is terhelték a statisztikát, amelyek a régi rendszerben augusztusban vagy szeptemberben jelentek volna meg.

Lassú csökkenés

Folyamatosan csökken a frissen felszámolás alá kerülő cégek száma. Júliusban 1500, augusztusban pedig 925 cég zárt be „Ugyancsak javul azoknak a cégeknek az aránya, amelyek felszámolási eljárás után szűntek meg, vagyis elmondható, hogy egyre kevesebb az olyan eljárás, amelyet más cégek sérelme miatt rendeltek el, vagy úgy zárult le, hogy más piaci szereplőket megkárosított volna” – mondta Tóth Tamás.

Nehezebb megszabadulni

Augusztusban 1431 új céget jegyeztek be, vagyis folytatódik a cégek számának lassú csökkenése. A jelenség mögött az áll, hogy a korlátolt felelősség kiterjesztésével és más szigorító intézkedések segítségével a kormány sikeresen háttérbe szorította azokat, akik cégeik bedöntésével kívántak megszabadulni adósságaiktól vagy a közterhektől – mondta Tóth Tamás. Augusztusban Pest, Békés és Vas megyében szűnt meg a legkevesebb cég. A legrosszabb mutatók Zala, Csongrád és Jász-Nagykun-Szolnok megyében születtek.