Triplájára nőtt a fiatal gazdák támogatása

alma dömping
Nagykálló, 2012. szeptember 12. Mezőgazdasági idénymunkások golden almát szednek Bölcskei György almáskertjében Nagykálló határában 2012. szeptember 12-én. A hazai étkezési almatermesztés egyik központjában több százan szedik az almát. Egy ember a fák méretétől és termésmennyiségétől függően 6-9 mázsa almát szed le egy nap alatt. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Idén negyedszer pályázathattak az ifjú gazdálkodók, a támogatás összege pedig 4,5 milliárdról 15 milliárd forintra nőtt. A követelményeknek 1270 pályázó felelt meg.
Vágólapra másolva!

Azok a 18 és 40 év közötti ifjú gazdák pályázhattak támogatásért, akik először dolgoznak mezőgazdasági üzem vezetőjeként, megfelelő szakmai tudással, végzettséggel rendelkeznek és vállalják, hogy gazdaságukat legalább 5 évig egyéni vállalkozóként vezetik.

Legalább 5 évig kell csinálni Forrás: MTI/Balázs Attila

Új munkahelyek

A pályázatokon azok nyertek elsősorban, akik állattenyésztéssel vagy növénytermeléssel akarnak foglalkozni, kis településen vagy tanyavilágban élnek és vállalták, hogy növelik a foglalkoztatottságot a saját kistérségükben.