Vágólapra másolva!
Tegnap ismét a vevők uralták a kereskedést az amerikai piacokon, maradéktalanul jó hangulatról azonban nem beszélhetünk.
Vágólapra másolva!

ÁZSIA: Ismét jól ment a japán tőzsde

  • Továbbra is gyengén teljesít a jen, a dollárral szemben 107,1 közelében mozognak a jegyzések, folytatva az utóbbi napok tendenciáját. Ez a japán exportcégeknek persze kedvező jelenség, a Nikkei így ma is 0,3 százalékos pluszban tudott zárni.
  • A többi ázsiai piacon inkább vegyes volt a kép, bár a Shanghai Composite és a dél-koreai KOSPI 0,6-0,4 százalékos pluszban mozgott, a hongkongi és az ausztrál index viszont minimális korrekciót mutatott.

USA: 2 000 alatt maradt az S&P 500

  • Sikerült emelkedéssel zárni nap végére az amerikai piacoknak, egyedül a Dow Jones maradt 0,1 százalékos mínuszban, miközben az S&P 500 és a Nasdaq ugyanilyen mértékű emelkedést mutatott. Az S&P 500 ezzel együtt továbbra is 2 000 pont alatt jár.
  • Tovább esett az arany árfolyama, 1 235 dollárral pedig közel 8 hónapos mélypontra süllyedt. Az utóbbi hetekben ezzel együtt valamennyi nyersanyag gyengén szerepel, a WTI nyersolaj jelenleg 93 dollárnál, míg a Brent 98 dollár alatt jár.
  • 3 százalékot tudott erősödni tegnap a Pandora (NYSE), miután a vállalt megállapodott a BMG-vel a különböző zenei jogokkal kapcsolatban. A szerződés több évre szól, és a BMG több zenei katalógusát is felöleli.
  • 14 százalékot emelkedetek tegnap zárás után az Ulta Salon Cosmetics & Franagces (Nasdaq) részvényei, miután a vállalat előző negyedéves gyorsjelentése lényegesen meghaladta a várakozásokat, ráadásul a jövőre nézve is kedvező kilátásokat fogalmazott meg a szépségápolással foglalkozó társaság menedzsmentje.
  • A jövőben akár közvetlen előfizetéssel a neten keresztül elérhetővé válhat majd az HBO szolgáltatása anélkül, hogy elő kellene fizetni egy teljes kábelcsomagra, mondta el az HBO-t tulajdonló Time Warner vezére így nyilatkozott egy New Yorki konferencián. A Time Warner (NYSE) tegnap 1,1 százalékos pluszban zárt.