Jótékonykodnak a jegybank vezetői

Vágólapra másolva!
Nem veszik fel tiszteledíjukat a jegybank alapítványainál a Nemzeti Bank tisztségviselői, hanem jótékony célokra utalják. A legtöbben az Összefogás az Államadósság Ellen Alapnak utalnak.
Vágólapra másolva!

"A Magyar Nemzeti Bank visszautasítja az MSZP, többek között Burány Sándor képviselő hamis állításait, miszerint a jegybanki vezetők alapítványi tisztségük révén jelentős tiszteletdíjat vesznek fel" - áll a jegybank közleményében. A jegybank szerint a tisztségviselők a tiszteletdíjukat civil szervezeteknek utalják majd át, legtöbben az Összefogás az Államadósság Ellen Alapnak.

Kik kapják?

Ezek a szervezetek kapják a tiszteletdíjakat:

  • Összefogás az Államadósság Ellen Alap: Matolcsy György, Balog Ádám, Nagy Róza, Nagy Márton, Csizmadia Norbert, Kardkovács Kolos, Dubéczi Zoltán, Kalina Gábor, Polt-Palásthy Marianna.
  • Szent Erzsébet Szeretetotthon Alapítvány: Balog Ádám, Windisch László.
  • Minden Gyerek Lakjon Jól!: Matolcsy György.
  • Kalazancius Alapítvány: Gerhardt Ferenc.
  • Rákosszentmihály-Sashalmi Református Templom Alapítvány: Gerhardt Ferenc.
  • Szent Ferenc Kórház: Kandrács Csaba.
  • Magyar Piarista Diákszövetség: Palotai Dániel.
  • Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány: Polt-Palásthy Marianna.
  • Szent András Evangelizációs Alapítvány: Kászpári Anita.

Nem mennek el

Az MNB önmagát a kormánytól, az ellenzéki pártoktól és a pénzpiaci lobbiktól függetlennek tartja magát, ezért nem mennek el a parlament Országgyűlés költségvetési bizottságának szeptember 15-ei ülésére. A bizottság összehívását az ellenzéki pártok kezdeményezték, miután nyilvánosságra került, hogy a jegybank 200 milliárd forintot ad saját alapítványainak közgazdászképzésre. Az ülésen Matolcsy Györgyöt és a jegybank felügyelőbizottságának tagjait akarták meghallgatni.

Ellenőrzés

A közlemény szerint a jegybank minden beszámolási kötelezettségének eleget tesz, működését az Állami Számvevőszék (ÁSZ) rendszeresen ellenőrzi. Forrásaikat átláthatóan, a jogszabályoknak és a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően használják fel - állítják.

Az ÁSZ a jegybank gazdálkodását csak visszamenőlegesen ellenőrzi, jelenleg a 2012. január 1. és 2013. december 31. közötti időszak elemzését végzik.