Ráfizethet, ha nem ismeri betéve a banki díjakat

Vannak még banki buktatók banki díjak trükkök
Vágólapra másolva!
Olvasónk panasza szerint bankja megvezette őt: a bankfióki utalásnál úgy alakították a feltételeket, hogy minél magasabb díjat számolhassanak fel. A jegybank fogyasztóvédelmi jelentése szerint azonban egyre kevesebb panasz érkezik. Ennek oka az is lehet, hogy kisebb összegek esetén nem sokan vesződnek a panasz beadásával.
Vágólapra másolva!

Olvasónk egy hosszabb levélben mesélte el a történetét. Lényege, hogy az egyik nagy magyar bank fiókjában szeretett volna egy nagyobb összeget felvenni. A számlacsomagja hirdetményében meg is nézte az idevonatkozó díjakat, és nyugtázta, hogy egy fix összeget kell majd fizetnie a kasszánál. A díjtáblázatban szereplő tétel helyett azonban ötször annyit kértek tőle. Mint később kiderült, a bank külön fióki kártyás és nem kártyás készpénzfelvételi díjat is feltüntet. Ez utóbbinak van egy fix költsége, míg az előbbi a felvett összegtől százalékosan függ.

Vannak még buktatók és trükkök Forrás: Flickr/Philippe Leroyer

Magasabb díjjal számoltak

Az olvasónk szerint a fióki ügyintéző direkt a magasabb költséget számolta fel neki, hiszen ő nem kérte, hogy bankkártyás fióki készpénzfelvétel legyen az ügylet. Amikor elkérték tőle a kártyát, akkor is azt hitte, hogy ez is csak a személyazonosítás része. Összesen 4 ezer forintja bánta ezt, hiszen bankkártya nélkül alig több mint 1000 forintból megúszta volna az 500 ezer forint felvételét.

Könnyen járhat így bárki

A bankszámlák hirdetményeiben könnyű elveszni. Olvasónk is így járt. De azt is nehéz elképzelni, hogy egy bank teljes stratégiája az ilyen díjtételekre épülne. A Bankmonitor szakértője szerint a hasonló díjak a hirdetményekben mind megtalálhatók, így a szó szoros értelmében rejtett költségeknek nem igazán nevezhetők. Szerintük ezek egyike sem hozható összefüggésbe bármelyik a bankokat terhelő adó- és egyéb terhekkel, mert már korábban is léteztek.

Forrás: AFP/Photononstop/Hervé De Gueltzl

Hogyan védekezhetünk?

Nehéz kiigazodni a hirdetményeken. Az egyébként is irreális elvárás, hogy ezeket betéve megtanuljuk. A bankszámlaválasztásnál is csak 5-6 szempontot tudunk számításba venni, még a legösszetettebb kalkulátorok sem adnak választ olyan különleges esetekre, amit olvasónk is leírt. Alig van tehát jobb tanács, mint hogy tájékozódjunk alaposan a hirdetményekből, mielőtt a bankfiókba mennénk.

További tanácsok

A Bankmonitor csapata összeszedett még néhány olyan esetet, amire mindenképp érdemes figyelnünk.

  • Bankfióki 4 órás átutalás lehetősége: a jogszabály értelmében kizárólag az elektronikus csatornákon beadott forintátutalásokat kell 4 órán belül teljesítenie a banknak. A fióki megbízásoknál azonban eltérő a banki gyakorlat. Bizonyos esetekben ezeket is automatikusan, 4 órán belül teljesítik, míg máshol az ügyfél választhat, hogy napon belül történjen-e az utalás. Ez utóbbi esetben azonban magasabb a díj.
  • Csoportos beszedések, állandó átutalások megadása, módosítása bankfiókban: ezeknek a megbízásoknak a megadása, valamint módosítása néhány banknál drágább, mint netbankon. Találunk olyan bankot is, ahol nemcsak drágább a megbízás megadása, de a későbbiekben a megbízás keretében történő teljesítések után felszámított díj is magasabb. Emellett díjat számolhatnak fel abban az esetben, ha egy bizonyos időintervallumon belül (például 1-2 hónap) töröljük a megbízást.
  • Postai bankkártyás fizetés: ennek igen komoly költségei lehetnek a művelet speciális jellege miatt. Annak ellenére, hogy a bankkártyát fizetésre használjuk, ez a művelet sajnos készpénzfelvételnek számít. Sőt, mivel a postai kártyaelfogadó terminálok (POS) nem ATM-ek, ezeknél nem tudunk élni a jogszabályi díjmentes készpénzfelvétellel. A legtöbb bank még külön díjat is alkalmaz ezekre a tranzakciókra, amelyek így jellemzően drágábbak, mint az ATM-használat.
  • Nagy összegű pénztári készpénzfelvétel: jellemzően az 1 millió forintot meghaladó pénztári készpénzfelvételi igényüket legalább egy munkanappal korábban be kell jelenteniük az ügyfeleknek, ellenkező esetben a mulasztásért díjat számít fel a bank. Amennyiben a bejelentés megtörtént, de az ügyfél nem fárad be az összegért, szintén büntető díjat számítanak fel.
A felügyeleti hatósághoz, illetve az MNB-hez érkezett pénzügyi szektorral szembeni kérelmek és ügyfélszolgálati megkeresések alakulása (db) Forrás: MNB

Nincs több panasz

A pénzügyi intézmények elleni panaszokat kezelő jegybank jelentése szerint egyre kevesebb panasz érkezik be a fogyasztóktól a pénzügyi szektor ellen. Ennek okai azonban nem biztos, hogy a rejtett költségek csökkenésében keresendők. A statisztikák alapján látszik, hogy a beadványok leginkább 2011 végén ugrottak meg, amikor a végtörlesztéshez kapcsolódó hitelezés zajlott. Sokan nem kaptak ekkor forintkölcsönt a bankoktól, hogy megszabaduljanak a devizaadósságtól, pedig nagyon szerettek volna. Jellemzőbb is lehet, hogy panaszt inkább csak nagyobb összegű kár esetén teszünk, kisebb tételeknél nem szívesen bíbelődünk ezzel. Olvasónk panasza is 4 ezer forintról szól, ami talán még nem üti meg azt a limitet, ami miatt már a hatósághoz fordulnánk.