Mi lesz veled forint?

forint
Vágólapra másolva!
Kedvező jelként értelmezhetjük, hogy egy igen fontos szintről fordult le a forint. Ugyanakkor egyelőre még nem dőlhetünk hátra, kérdéses ugyanis, hogy mennyire lesz tartós a mai erősödés.
Vágólapra másolva!

Meghatározó akadályhoz érkezet a forint az euró ellenében tegnap, a 317-es szint ugyanis már többször megálljt parancsolt a forintgyengülésnek. Először még 2009 márciusában, majd 2011 novemberében is éppen ez volt az az ellenállás, ami megállította a hazai fizetőeszköz gyengélkedő szériáját.

Persze akadt olyan eset is, 2012 első napjaiban, amikor az árfolyam 317 fölé kúszott. Ehhez az időszakhoz fűzhető a 324 feletti történelmi csúcsszint felállítása is. Ugyanakkor ezt követően rövid idő alatt jókora erősödésen ment keresztül a forint, bő másfél hónap alatt ugyanis 286-ig esett az euróval szembeni árfolyam.

A jelenlegi szinteken így mindenképp érdemes lehet közelről is figyelni a forint árfolyamát, hiszen a technikai elemzés alapján sok minden eldőlhet 317 közelében. A szint eleste ugyanis azt jelentené, hogy ismét a már közel három éve felállított csúcsot vehetné célba az árfolyam.

Ráadásul az imént említett csúcsokhoz képest még korántsem számít túlvetnek az EURHUF, azaz még lehet tér a forintgyengülés előtt. Persze, ha az elmúlt két lokális csúcsból indulunk ki, akkor rövidesen akár fordulhat is az irány.

EURHUF heti grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Bíztató jelként értelmezhető a forint mai teljesítménye, ugyanis az EURHUF lefordulni látszik a 317-es szintről, ráadásul már 316 alatt is járt az árfolyam. Persze ez még nem jelenti azt, hogy biztosan megmenekültünk a forint folytatódó gyengülő tendenciájától.

Egy esetleges forint erősödés hullám esetén a 312-es szint letörése okozhatna némi fejtörést a piacon, de az igazi akadályt a 308-as szint jelentheti. Itt húzódik ugyanis a már több mint két éve indult emelkedő trendvonal, illetve az 50 napos mozgóátlag is. Egyébként némi optimizmusra adhat okot az RSI indikátor és az árfolyam között fennálló divergencia, ami a trend fordultára utalhat.

EURHUF napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Így teljesített 2014-ben a forint

2014 eddig eltelt részét vizsgálva egyébként a forint bizonyult az egyik leggyengébben teljesítő feltörekvő piaci devizának az euróval szemben. Az év eleje óta 6 százalékot gyengült az euró ellenében, így csaknem hajszálra pontosan ugyanúgy teljesített, mint az orosz rubel.

Persze náluk sokkal rosszabbul fest az argentin peso, amely mintegy 17 százalékot gyengült idén.
A régiós devizák közül a cseh korona és a lengyel zloty került még fel a listára, igaz ők csupán 1,2-1,4 százalékos gyengülésen mentek keresztül.

Forrás: Investor.hu