Új okostelefonok és okosóra az Apple-től!

Vágólapra másolva!
Több terméket, szolgáltatást is bemutatott ma az Apple, ami a vállalat jövője szempontjából sem mellékes. Az árfolyam ment fel is, le is, de a zárás felé közeledve nagy elmozdulást nem igazán lehet látni.
Vágólapra másolva!
  • Okostelefonból mindjárt kettő is jött, az iPhone 6, és az iPhone 6 Plus. Előbbi 4,7 inch, utóbbi 5,5 inch kijelzővel bír majd, ahogyan arra számítani lehetett. A készülékeket szeptember 19-től kezdi majd forgalmazni az Apple, így a jövő hét vége lesz majd a kulcskérdés, sikerül-e meghaladni az eddigi 9 milliós rekordot. Ami tény, a nagyobb kijelzős iPhone 100 dollárral lesz majd drágább.
  • Bevezeti az Apple az NFC (mobilfizetési) technológiát az új iPhone-okba, az arra alkalmas kereskedői terminálok így már az iPhone-okkal való fizetést is lehetővé teszik. A társaság Apple Pay-re keresztelte el a szolgáltatást. A bejelentés időpontjában egyébként az eBay 2 százalékos mínuszba csúszott vissza, míg az Apple ekkor kapcsolt jókora pluszba.
  • Végül, de nem utolsó sorban a várva várt okosórát is bejelentette az Apple, mindjárt két modellt is, melyek az Apple Watch nevet kapják. Az okosórák működéséhez iPhone-okra lesz majd szükség, és 349 dollártól érhetőek majd el. Idén viszont nem, legkorábban jövőre lehet megvásárolni őket.
  • Az árfolyam az iPhone-ok bejelentése alatt inkább lefelé vette az irányt, és az Apple Pay ideje alatt indult el ismét felfelé, és ért el napi csúcsot. Az okosórák hírére már megint lefelé fordult a részvény, a Keynote után pedig nem sokkal 96,5 dollárig esett vissza. Innen egyelőre kisebb korrekciót lehet látni, a zárás felé közeledve pedig megint pluszban a részvény.
  • Természetesen a fent leírtak mellett számos érdekesség, technikai/hardveres specifikáció is van, ezeket a főbb technológiai portálok vélhetően alaposan kielemeznek majd az előttünk álló napokban. Az viszont látszik, hogy az Apple már nem várt tovább az okosórával, és hiába lehet csak jövő évtől kapni a "kütyüket", már idén bemutatták azt, és új termékkategóriát indítottak. (Persze az tény, hogy főleg az iPhone-okhoz kapcsolódnak, aminek meg ugye most volt a nagy napja...)
  • Az árfolyamreakció némileg egybevág korábbi várakozásainkkal, miután a kezdeti csapkodás után inkább semlegesen értékelik a befektetők az elhangzottakat. A kulcskérdés tehát majd a következő napokban érkező elemzői kommentárokon, no meg a jövő hét végén lévő nyitó hétvége eladási adatain lesz majd.