Szabadulnak az eurótól, mintha nem lenne holnap

Vágólapra másolva!
Nincs megállás, folyamatosan gyengül az euró/erősödik a dollár, tegnap pedig történelmi léptékben is fontos pillanat történt az EURUSD árfolyamában.
Vágólapra másolva!
  • Egészen pontosan az, hogy a korábban már emlegetett RSI indikátor a 13. kereskedési napot is 30 alatt zárta. Ez azt jelenti, hogy az EURUSD erősen túladott, túladták az eurót, túlvették a dollárt.
  • Ilyen viszont még soha, tényleg soha nem fordult elő a devizapárral, soha nem volt még ennyire sokáig, ennyire egyértelmű a mozgás iránya. A leghosszabb szériát 1997-ben produkálta az euró-dollár, akkor pont 13 napig tartott a túladottság.
  • Mivel az RSI pedig jelenleg 12 közelében van, ezért aligha várható, hogy 1-2 órán belül a 30 közelébe érünk. Vagyis a mai nappal együtt 14 napos sorozat jó eséllyel 15, 16, vagy annál is több napos lehet.
Keményen adják az eurót. Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Durvul a helyzet

  • Rövid távon tehát nagyon durván eltolódott a piac az egyik irányba. Ahogyan a korábbi cikkben is hangsúlyoztam, ezért simán jöhet egy kisebb korrekció a következő napokban-hetekben.
  • Hosszabb távon viszont változatlan a helyzet, a dollár nagyon erős, lehet hogy hosszú ideig ez a trend fog majd érvényesülni.
  • Ha pedig a laza magyar monetáris politika okán a forint egyre kevésbé lesz vonzó eszköz, akkor a dollárral szemben sokkal nagyobb leértékelődés jöhet, mint az euróval szemben.
  • Jelenleg is ez zajlik (4 hónap alatt 13 százalékos leértékelődés), már 245 felett járt az USDHUF. Ezek után mindenki eldöntheti, hogy ezt tétlenül nézi végig, vagy megpróbálja fedezni magát a kockázatok ellen, esetleg profitálni a lehetőségből. Mert egy biztos: a ma bemutatásra kerülő új iPhone olcsóbb biztosan nem lesz a gyengülő forint miatt!
A helyzet fokozódik... Forrás: AmiBroker, Investor.hu