Vágólapra másolva!
Délelőtt sem jött meg a befektetők vételi kedve sem az európai, sem a magyar piac(ok)on, így kisebb profitrealizálás látható a börzéken. Az indexek enyhe mínuszban mozognak, itthon az OTP a leggyengébb láncszem a borús hangulatban. 
Vágólapra másolva!
  • Már egy százalék feletti mínuszban mozog az álzalános piaci hangulatra kifejezetten érzékeny OTP, miután az európai börzéken kissé borús a hangulat. A bankpapír már 4370 forintig tért vissza, amivel az elmúlt napok menetelését is korrigálja.
  • A többi blue-chip közül a Mol pénteki záróértéke körül, 12190 forintnál mocorog, a Magyar Telekom pedig 0,3 százalékot veszített értékéből (380 forint). A Richter viszont kilóg a sorból 0,8 százalékos erősödésével.
  • Ezek miatt a BUX is mínuszba csúszott vissza, és már 0,4 százalékkal csökken. A szomszédos börzéken a lengyel kivételével hasonló mértékű gyengüléseket lehet látni.
  • A forint nem mutat határozott irányt, és 313,8-nál mozog az euróval szembeni árfolyama.
  • Az európai tőzsdéken folytatódik a kisebb profitrealizálás, és 0,1-0,9 százalékos mínuszban mozognak a részvényindexek.
  • A gyenge kínai import-adatok után (tény: -2,4%, várt: -1,7%) gyengén teljesítenek a bányaipari cégek. Ennek oka, hogy Kína a világ legnagyobb nyersanyag-felhasználójának számító, és importjának vártnál nagyobb visszaesése aggaszthatja a bányacégek befektetőit is. Így az Anglo American 0,8 százalékkal, az Antofagasta 0,3 százalékkal esik, ami nyomás alatt tartja a londoni FTSE-t is (a skót függetlenedésre vonatkozó spekulációk mellett).
  • Az angol font is gyengélkedik, tíz hónapos mélypontra esett a dollárral szemben a skót függetlenedési hírekre.
  • Az amerikai tőzsdékre is átragadhat a kissé borongósabb hangulat, így 0,1-0,2 százalékos gyengüléssel kezdődhet majd ott a kereskedés a határidős indexek szerint.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu