Egyre olcsóbb az olaj

Vágólapra másolva!
Tavaly nyár után ismét 100 dollár alá esett be a Brent típusú olaj ára, ráadásul a WTI-nyersolaj is nyolchónapos mélypontokon mozog. Az olajár esése a fokozódó közel-keleti feszültségek ellenére következik be, amiben elsősorban a világgazdasággal kapcsolatos növekedési félelmek játszanak szerepet. 
Vágólapra másolva!

TIzenöthónapos mélypontra esett vissza az északi-tengeri Brent olaj árfolyama, mely a kulcsfontosságú 100 dolláros szint alá esett be a mai kereskedés során. Legutóbb tavaly júniusban járt 100 dollár alatt az árfolyam. Ráadásul a WTI típusó olajár is esik, ma 92,4 dollár alatt is megfordult, ahol legutóbb idén januárban járt.

Brent napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu
WTI napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

A mélyrepülésben egy technikai tényező is okolható, nevezetesen, hogy mindkét olajtípus napi grafikonján egy halálkereszt alakzat rajzolódott ki. Az 50-napos mozgóátlag ugyanis felülről keresztezte a 200-napost, ami eladási jelzést küldött a befektetőknek.

Fundamentális oldalról a Brent és a WTI mai esésében leginkább a reggel érkezett gyenge kínai import-adat játszik szerepet. A statisztika szerint augusztusban 2,4 százalékkal esett vissza a kínai import éves alapon, holott a piac előzetesen 3 százalékos növekedésre számított. Ráadásul már júliusban is 1,6 százalékos volt az import zsugorodása.

Az adat pedig ismét felerősítette a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos aggodalmakat. Ez pedig azért válthat ki esést az olaj piacán, mert Kína a világ második legnagyobb olaj-felhasználója, így a vártnál nagyobb lassulása az olaj iránti keresletet is mérsékelheti.

A gyenge kínai import-adaton kívül a múlt pénteki pocsék amerikai munkaerő-piaci adat is a növekedési félelmeket erősíthette fel a befektetőkben. Augusztusban az idei év legalacsonyabb ütemében bővült a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatotak száma az USA-ban, ami a világ legnagyobb olaj-felhasználójának számító amerikai gazdaság vártnál gyengébb fellendüléséről árulkodott. Ez szintén szerepet játszik az olajár esésében.

A globális gazdasági növekedés lassulásával kapcsolatos félelmek már az elmúlt hetekben is nyomás alatt tartották az olajárfolyamot. Gondoljunk csak az eurózónára, ahonnan az elmút hónapokban rendre romló konjunktúra-adatok láttak napvilágot, melyek miatt az EKB újabb lazító intézkedésekről volt kénytelen dönteni. Nem beszélve Japánról, ahol a masszív monetáris lazítás ellenére sem dübörög a gazdaság. Továbbá az orosz-ukrán feszültségek miatt is azokat az aggodalmakat fokozhatják, hogy alacsonyabb lesz az olaj iránti kereslet. Nagy részben ezek miatt a növekedési aggodalmak miatt esett a Brent a júniusban elért 115 dolláros szintjéről mára 100 dollár alá.

Továbbá az erősödő dollár sem "tesz jót" a dollárban denominált nyersolajnak. Az amerikai fizetőeszköz már több hónapos csúcson mozog az euróval és japán jennel szemben, és a hosszú távú kép is inkább a dollár további erősödése mellett szól. Az erős dollár alatt pedig jellemzően szenvedni szoktak a nyersanyag-piacok.

Ezen túl a világ egyik legnagyobb olajkitermelőjének számító Líbiában a kitermelés helyreállásáról szólnak a hírek, ami a kínálat növekedésén keresztül tartja nyomás alatt az olajárat. Ez azért érdekes, mert a Közel-Keleten koránt sem csillapodnak a feszültségek. Irakban a radikális felkelők (ISIS) veszélyeztetik az olajcégek tevékenységét, és a harcok már a szomszédos országokba (pl. Szíriába) is átterjedtek. Az olajár pedig a feszültségek ellenére esett több hónapos mélypontokra.

Véget érhet a lejtmenet

Az olajár esése azonban a tél közeledtével megállhat, és hamarosan újra északnak veheti az irányt az árfolyam - véli az OPEC-országok egyik, magát megnevezni nem kívánó delegáltja. Erre azért is lenne szükség, mert a nagy OPEC-tagállamok korábban a 100 dollár feletti olajárat nevezték meg előnyösnek a számukra.

A lejtmenet végére vonatkozó várakozásokat emelheti az is, hogy az olaj túladottságát mutató nettó vételi pozíciók száma közel másfél éves mélypontra esett vissza a WTI esetében, a Brent piacán pedig kétéves mélypontra zuhant. Ez a piac pesszimizmusáról árulkodik, ami után ezeknek a shortoknak a zárása lendületet adhatna a nyersanyagnak.

Forrás: Investor.hu