A héten újból törleszt a Raiffeisen

Vágólapra másolva!
A Raiffeisen ezen a héten visszafizetné azt a 750 millió eurós részvételi tőkét, amit magánbefektetők nyújtottak a cégnek még a válság során. A bank júniusban már visszafizette az államnak az 1,75 milliárd eurós összeget. A Raiffeisen árfolyama közel két százalékos mínuszbn áll.
Vágólapra másolva!
  • A Raiffeisen bank szeptember 10-én fizeti vissza a magánbefektetőknek azt a 750 millió eurós összeget, amit részvételi tőke címén a banknak nyújtottak a válság során, derül ki a pénzintézet közleményéből.
  • Korábban (június 6-án) a bank már visszafizette az osztrák államnak az 1,75 milliárd eurós részvételi tőkéjét.
  • Az év eleji 2,78 milliárd eurós tőkeemelés adja az alapját a visszafizetésnek. A jogszabályi változások következtében a részvételi tőkét később majd nem lehet beleszámítani a tőkemegfelelési (Tier 1) mutatóba.
  • A Raiffeisen árfolyama közel két százalékos mínuszban található ma, amivel korrigálja a múlt héten látott nagyobb menetelését.