Vágólapra másolva!
Határozathirdetésre halasztott el öt újabb devizahiteles pert a Fővárosi Törvényszék hétfőn, melyeket a Lombard Ingatlan Zrt., az Örkényi Takarékszövetkezet, a Retail Prod Zrt,. a PSA Finance Hungary Zrt. és a Savaria Takarékszövetkezet indított a magyar állam ellen.
Vágólapra másolva!

A gépjármű-finanszírozással foglalkozó Retail perében - a többi pénzintézet által indított devizahiteles perhez hasonlóan - a felperes jogi képviselője azt kérte, hogy a törvényi vélelemmel ellentétben a bíróság állapítsa meg az egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő általános szerződési feltételeik tisztességességét és érvényességét.

Megfeleltek a törvényi kritériumoknak

A Retail jogásza szerint szerződéses kikötéseik megfeleltek a törvényi kritériumoknak, mint például a tételes meghatározottság, átláthatóság, egyértelműség és érthetőség, ténylegesség és arányosság, továbbá a felmondási jogot is biztosították a fogyasztónak. A felperes arra is felhívta a bíróság figyelmét, hogy amennyiben általános szerződési feltételeiknek csak bizonyos pontjai állnak összhangban a törvénnyel, akkor lehetőség nyílhat a részleges érvénytelenség megállapítására.

Az alperes magyar állam képviselői ugyanakkor a kereset teljes elutasítását kérték, mert álláspontjuk szerint a Retail egyoldalú szerződésmódosítást lehetővé tevő általános szerződési feltételei nem felelnek meg a törvényi előírásoknak.

Szeptember 8-án lesz döntés

A Fővárosi Törvényszék az elsőfokú ítélet kihirdetését szeptember 8-ra halasztotta a Retail Prod Zrt. kontra magyar állam devizahiteles perben, ugyanaznap várható a PSA Finance Hungary Zrt. által indított perben is a határozathozatal, továbbá szeptember 16-ára tűzték az Örkényi Takarékszövetkezet, a Lombard Ingatlan Zrt. és a Savaria Takarékszövetkezet által indított két perben az elsőfokú döntés kihirdetését.