Vágólapra másolva!
Kis emelkedéssel indult a kereskedés a hazai börzén, miután az OTP és a Mol is felfelé vette az irányt nyitás után. Európában szintén plusszokat lehet látni, az aktivitás azonban viszonylag alacsony, mivel az amerikai tőzsdék zárva tartása miatt a kereskedés is nyugodtabban zajlik. 
Vágólapra másolva!
  • Kis erősödéssel indította a napot a BUX, mely 0,3 százalékos pluszt szedett össze nyitás után. A számszédos piacokon szintén jó a hangulat, és a plusszok dominálnak.
  • A hazai főbb részvények közül a Magyar Telekom a leggyengébb láncszem, mely 0,5 százalékos gyengülésével 367 forintig tért vissza.
  • A Mol 0,1 százalékkal, az OTP 0,6 százalékkal erősödik, a Richter pedig 3852 forinton stagnál nyitás után.
  • Az európai tőzsdéken kis pluszban kezdődött a kereskedés. A viszonylag alacsony aktivitásban szerepet játszik, hogy az amerikai tőzsdéken ma nem lesz kereskedés, így Európában is visszafogottabbak a befektetők.
  • A második negyedévben 0,8 százalékos volt a német gazdasági növekedés a GDP-adat végső olvasata szerint. Ez nem okozott meglepetést, mivel az elemzők is erre számítottak, és ez megfelelt az előző olvasat szerinti értéknek. Az export és az import viszont a vártnál jobban bővült az időszakban, előbbi 1,6 százalékkal, utóbbi 0,9 százalékkal növekedett az első negyedévhez képest.
  • A piac figyelmét ma is az orosz-ukrán válság kötheti le elsősorban. Hétvégén új szankciókat helyeztek kilátásba az EU-vezetői Oroszország ellen az uniós csúcstalálkozó után. Az új, szélesebb körű intézkedések egy héten belül érvénybe léphetnek. Angela Merkel ugyanakkor kiemelte, továbbra is elhatárolódnak a katonai akció lehetőségétől.
  • További eurógyengítő intézkedéseket szeretne kicsikarni az EKB-tól a francia pénzügyminiszter. Manuel Valls szerint az euró továbbra is túlértékelt, és további gyengítésére lenne szükség az infláció felpörgetése és a gazdasági növekedés beindítása érdekében. Az euró ma reggel új egyéves mélypontot ütött a dollárral szemben, és már 1,313 alatt mozog a jegyzése.
  • Magántőke-társaságokkal tárgyal az Iliad (Párizs) annak érdekében, hogy meg tudja emelni a Deutsch Telekom (Xetra) amerikai leányára, a T-Mobile US-re (NYSE) tett felvásárlási ajánlatát. Az Iliad azután kezdhetett erőteljesebben partnerek után kutatni, hogy a Deutsche Telekom közölte, egy részvényenkénti 35 dolláros ajánlat esetén hajlandó lehet eladni leányát. Az Iliad első ajánlatát elutasították a németek, mivel a részvényenkénti 33 dolláros vételárt (összesen 15 milliárd dollár) alacsonynak találták.
  • Eladja spanyol egységeit a Barclays (London) 800 millió euróért Spanyolország harmadik legnagyobb bankjának, a CaixaBanknak (Madrid). A brit pénzintézet a lakossági üzletágától, a vagyon- és befektetés kezelési, valamint a befektetési banki egységétől válik meg az üzlet keretében.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu