Autó helyett inkább traktort veszünk

2014-től érvényes agrártámogatások, földtörvény, harc a földekért, traktor
Mindenki traktort vagy kombájnt akar
Vágólapra másolva!
A magyarországi autópiac épp csak kezd "magához térni", a tágabban vett járműpiac egyik kevésbé ismert szegmense, a traktorértékesítés azonban már erőteljesen bővült az idei első hét hónapban - derül ki a Magyar Lízingszövetség által közzétett adatokból.
Vágólapra másolva!

A szövetség összegzésében ismerteti: míg a személyautókból az idén január eleje és július vége között mintegy 40 ezer új gépkocsi talált gazdára, ami több mint 20 százalékos növekedés éves szinten, addig az idei első hét havi traktoreladás 71 százalékkal bővült az elmúlt év azonos időszakához képest. 2013 első 7 hónapjában 1874, az idei évben július végéig már 3201 traktort adtak el Magyarországon.

Képünk illusztráció Forrás: AFP/Julian Stratenschulte

A szövetség statisztikái alapján az úgynevezett lassú traktorok eladása 37 százalékkal nőtt, január és július között 1446 ilyen traktor kelt el, a hagyományos traktorokból pedig 1755 darabot adtak el a kereskedők, szemben az előző év azonos időszakában értékesített 818 traktorral.

A lízingszövetség szerint a "traktorvásárlási lázban" a jegybank növekedési hitelprogramja mellett az is szerepet játszott, hogy erősödött a vállalkozások pénzügyi helyzete, és bátrabban vágnak bele ilyen - részben lízingkonstrukcióval finanszírozott - beruházásokba.

A szövetség közleménye idézi Lévai Gábort, a Magyar Lízingszövetség főtitkárát, aki elmondta: a traktorokat magukba foglaló mezőgazdasági gépek esetében a finanszírozott érték az idei első félévben 24 milliárd forintra rúgott, ami 20 százalékos növekedés a tavalyi első félévi adathoz képest.
A mezőgép-finanszírozáson belül főszerepük van a traktorbeszerzéseknek, ezek a finanszírozott érték 54-55 százalékát adják - tette hozzá a főtitkár.