Jól megy az ingatlancég szekere

Vágólapra másolva!
Őszintén szólva jó érzés azt látni, amikor egy kereskedési ötletünk végül jól sül el, hiszen mégis csak sok munkát rakunk bele a legvonzóbb célpont felkutatásába. Amikor a napokban az S Immo második negyedéves gyorsjelentését forgattam, örömmel konstatáltam, hogy a cég jó irányba halad, pont úgy, ahogy azt korábban reméltük. Emelkedik is szépen az árfolyam.
Vágólapra másolva!

Az Investor Trader ügyfeleknek még áprilisban küldtünk részletes elemzést arról, hogy miért tartjuk kedvező befektetési lehetőségnek az osztrák ingatlancég, az S Immo részvényeit. A vállalat azóta is stabil, kiszámítható teljesítményt mutat, az árfolyam pedig már 11 százalékkal múlja felül a beszálláskor jellemző szinteket. Sőt, még papíronként 0,2 eurós osztalék is üthette a markát annak, aki bevásárolt, ezzel együtt tehát eddig 15 százalékos hozamot is elérhettünk pár hónap alatt. Ez nem rossz, ráadásul a cég második negyedéves gyorsjelentése sem okozott csalódást, amit a héten közölt a vállalat.

Milyenek a számok?

Minimális mértékben (3,6 százalékkal) csökkent a második negyedévben az S Immo bevétele, ez azonban nem kell, hogy meglepetésként érjen minket. A lemorzsolódás annak köszönhető, hogy a vállalat a korábban beharangozottak szerint értékesített az érett piacain levő ingatlanjaiból, ami ennél fogva a bérleti díjbevételeket is csökkenti.

Bár a bevételek csökkennek, a vállalat hatékonysága javul, így a működési eredmény (NOI) is új csúcsra tudott futni. Az eredményhányad is kellően magas, 56 százalék feletti szinteken van, ahol láthatóan képes stabilizálódni is a mutató.

Forrás: Investor.hu

A vállalat működési készpénztermelése is stabil, az ezt kifejező FFO (funds from operations) értéke ismét szép magasságba kúszott. Hiába csökken tehát a bérleti díjbevétel, a költségcsökkentéseknek hála szép készpénztermelés mutatkozik még az ingatlan értékesítések hatását leszámítva is.

Forrás: Investor.hu

Az egy részvényre jutó saját tőke értéke továbbra is magas szinten áll (7,87 euró), igaz az előző negyedévhez képest jelentősebb csökkenés mutatkozik. Ezt azonban teljes egészében az osztalékfizetés magyarázza, ha az nem lett volna, sorozatban a hetedik emelkedő negyedévet könyvelhette volna el a vállalat. Ez a sor igen fontos a befektetők számára, hiszen gyakorlatilag így egyszerűen és negyedévről-negyedévre mérhető a társaság nettó eszközértéke (vagyis rövidítve a NAV), ami egy igen fontos viszonyítási alap az ingatlanpiaci cégek értékelésekor. Azt talán mondani sem kell, hogy a tulajdonosok, részvényesek számára az az igazán jó hír, ha emelkedik az egy részvényre jutó saját tőke értéke.

Forrás: Investor.hu

Az már persze a vállalat eredményszámaiból is látszik, hogy jól alakulnak a dolgok a cég főbb piacain, ezt egyébként a cég vezetésének kommentárjai is megerősítik. Néhány pontban a fontosabb megállapítások:

  • Kedvező folyamatok bontakoztak ki Romániában és Bulgáriában is, úgy tűnik, a két piac maga mögött hagyja a korábbi gyengélkedését.
  • Sőt, még a korábban fekete bárány magyar irodapiac is jól teljesített a második negyedévben, a pozsonyi pedig erőteljes javulást mutatott.
  • A német lakáspiacon továbbra is kedvező jeleket látnak, idén fejlesztésbe kezdhet a vállalat.
  • Megerősítették a korábbi célt, miszerint éves szinten a portfóliójuk 5 százalékát értékesítik, elsősorban olyan érettebb szakaszban levő piacon, mint az osztrák, vagy a német.

Még mindig nem drága a papír

Továbbra is az egyik legolcsóbb ingatlancég az S Immo az osztrák és német szektortársakhoz viszonyítva az árfolyam és a papíronkénti nettó eszközérték viszonyát mutató P/NAV ráta alapján. Az osztrák cégek közül csak az Immofinanz tűnik olcsóbbnak, esetében azonban a jelentős orosz kitettséggel magyarázható a nyomottabb értékeltség.

Forrás: Investor.hu

Ráadásul az árfolyam előtt továbbra is érdemi tér van még felfele, ha az elemzői várakozások konszenzusából indulunk ki. Igaz, már nem akkor mint korábban, ezért hívtuk fel legutóbb is a figyelmet, hogy a papír korábbi meredek árfolyam emelkedése lassulhat az előttünk álló időszakban.

Forrás: Investor.hu

Egyelőre a grafikon is jól fest

Továbbra is tetszetős a technikai kép az S Immo piacán. Az árfolyam a 6 euró feletti magasságokban ugyan már többször is lendületet veszített, lejjebb az 5,7 eurós támaszok eddig jól működtek. Nem is baj, hogy a korábbi nagy emelkedés után némi konszolidáció vette kezdetét a részvény piacán, így talán nagyobb esélye lehet az árfolyamnak felfele kitörni a formálódó emelkedő háromszögből. Reméljük, hamarosan erre is sor kerül.

Az S Immo heti grafikonja

Forrás: Amibroker, Investor.hu