Csak létező problémákat lehet megoldani

Leskó Norbert, Mini CRM a cég irodájában és a MÜPA elött 2014. augusztus 28-án
Leskó Norbert fejlesztő és ügyvezető. A felhőalapú MiniCRM felgyorsít és leegyszerűsít
Vágólapra másolva!
Folyamatosan keresi a nemzetközi lehetőségeket a Telekom üzleti appok versenye hazai és nemzetközi győztes kisvállalata. Elsősorban a régióban terjeszkednének, de már Portugáliában és Marokkóban is van ügyfelük, amely egyben startup is. Szoftverük a vállalat munkafolyamataiban nyújt segítséget.
Vágólapra másolva!

„Nem létező problémákat nem lehet megoldani” – véli Leskó Norbert, ezért a MiniCRM Zrt. fordított a sorrenden, először ügyfelet szerzett, azután fejlesztett. – „Kész koncepcióval kerestünk meg egy kisvállalatot. Ők bíztak bennünk annyira, hogy a cégvezető adjon egy esélyt. A rendszer most már évek óta elérhető a piacon, van ügyfelünk, aki négy éve folyamatosan használja. Mi szünet nélkül azon dolgozunk, hogy új funkciófejlesztés mellett a régieket is használhatóbbá tegyük. Az első évben 100, ma már 1700-nál több a felhasználónk. Időközben mi is sokkal jobban kiismertük az applikáció működését” – véli az ügyvezető.

Leskó Norbert: A felhőalapú MiniCRM felgyorsít és leegyszerűsít Forrás: Szabó Gábor - Origo

Bővülni

A hazai növekedési potenciál jelentős, de ezzel párhuzamosan folyamatosan keresik a nemzetközi lehetőségeket, elsősorban a régióban – a közvetlen cél Csehország, Románia és Horvátország –, de már Portugáliában és Marokkóban is van ügyfelük. Saját megközelítésében kisvállalkozás a MiniCRM, amely szeptemberben bővíti 15 főre a teljes munkaidős alkalmazottak számát, de startupként tekintenek magunkra. Teljes mértékben kimerítik ugyanis a nagy növekedési potenciállal rendelkező technológiai cég fogalmát. A feladatok delegálása egyelőre féleredmény, bár sosem volt teljesen ad hoc, ki mivel foglalkozzon nap mint nap, a belsős marketingcsapat még csak kiépülőben van. 2013-ban 66 millió forint bevételre lehettek büszkék, az idei cél a duplázás. Az ügyvezető úgy látja, közel 100 százalék, hogy sikerülni fog.

Tapasztalt app keresi versenyét

Mivel a MiniCRM négy éve létezik, kapóra jött, hogy a Telekom üzleti appoknak kiírt versenyén két kategóriában lehetett indulni: a startupközeli újdonság állapota mellett nevezhettek már létező üzleti alkalmazással is, a kritérium csak az innovatív jelleg. Arról nem is beszélve, hogy a rendszer, mint erről már esett szó, még mindig újdonság a kkv-szektor számára. Hiába használják nagyvállalatok akár 10 éve, a vállalkozók az elején tartanak. Rájuk a következő 10 évben vár az, hogy természetessé, napi rutinná váljon a CRM-használat.

Nemzetközi siker

Azok a startupok, amelyek angolul töltötték fel az alkalmazásuk ismertetőjét a Sikerfalra, automatikusan megmérettek a nemzetközi mezőnyben. A krakkói döntőben aztán az ismert ügymenet szerint szakmai zsűri választott a nyílt, publikus, laikus szavazás során legesélyesebbnek ítélt alkalmazások közül. A magyar győzelem után ebben a mezőnyben is tarolt a MiniCRM. „Összesen három hónapot kellett arra várnunk, hogy megtudjuk, nyertünk – meséli Leskó Norbert –, de közben zajlott az élet, tettük a dolgunkat, kiszolgáltuk az ügyfeleket. Aztán csak nagyon, nagyon boldogok voltunk a hírre.”

Még nem dőlnek hátra

Az ügyvezető szerint ha egy cég első lesz egy rangos versenyen, az sem nyereségessé, sem sikeressé nem teszi önmagában. Remek visszajelzés azonban, szakértői vélemény a helyes irányról. „Jó dolog, hogy megerősítést kaptunk, nem állunk zsákutcában – fejti ki Leskó. – A verseny egyik jelentős hozama a lehetőség, hogy arról tárgyalhatunk a Telekommal, hol lehet a MiniCRM helye a portfóliójukban. Most még az elején járunk, közösen határozzuk meg a célcsoportot, kiknek lehet hasznos az applikáció, mert nem tömegtermék. Meg kell találnunk a win-win üzleti modellt. A nagyvállalat ezzel a brandet erősíti, mi pedig az ügyfélkörünket. Mi rugalmas cég vagyunk, a konszenzus csak idő kérdése. De ez az az eset, amikor nem egyetlen ügyfelet, hanem több tízezres nagyvállalatot kell meggyőznünk a hosszú távú stratégiáról.”

A cégportré első része itt olvasható.

Az Origót kiadó Origo Média és Kommunikációs Szolgáltató Zrt. kizárólagos tulajdonosa a Magyar Telekom Nyrt.