Vágólapra másolva!
Vegyesen teljesítenek eddig a hazai főbb papírok, az OTP és a Richter kisebb mínuszban, a Mol és a Magyar Telekom pedig pluszban található. Európában emelkedések láthatóak a tőzsdéken, a délelőtti makroadatok viszont nem tudtak nagyobb lökést adni az indexeknek. 
Vágólapra másolva!
  • Továbbra sem tud pluszba lendülni az OTP, mely 0,7 százalékos mínuszban mozog dél körül. Ezzel pedig egyre közelebb kerül a 4300 forintos ellenállás-szinthez, ami segíthetne megtámasztani az esését. A bankpapírt a Concorde-tól érkező kedvezőtlen elemzői vélemény sem segíti.
  • A többi blue-chip közül a Richter sincs formában, mely fél százalékos gyengüléssel korrigálja tegnapi megugrását. A Mol viszont 0,7 százalékkal, a Magyar Telekom 0,6 százalékkal tud erősödni.
  • Ezek után a BUX 0,1 százalékos mínuszban található, elsősorban az OTP és a Richter gyengülése miatt.
  • A forintot a kedvező dkj-aukció sem tudja segíteni, és ismét a 310-es szint fölött, már új háromhavi mélypontjánál mozog a magyar deviza az euróval szemben. A dollárral szemben 226,5-nél, a svájci frankkal szemben 255,4-nél, szintén háromhavi mélyponton jár a jegyzés.
  • A délelőtti eurózónás makroadatok nem igazán tudtak lökést adni az európai részvényindexeknek, melyek továbbra is kisebb pluszban mozognak. Ma még számos fontos statisztika fog érkezni az USA-ból, ami részben kivárásra ösztönözheti a befektetőket.
  • Amerikában 0,2 százalék körüli pluszok alakulhatnak majd ki nyitáskor a határidős indexek alapján, így a Nasdaq új 14 éves csúcsot hódíthat meg, míg az S&P 500 ismét történelmi csúcsot üthet.
  • A BNP Paribas remekel a büntetési ügyének lezárása miatt, és már 4,1 százalékos pluszban mozog.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu