3 hónapja nem volt ilyen gyenge a forint

Vágólapra másolva!
Látványos gyengülésnek indult ma a forint árfolyama az euróval szemben. Főleg délután durvult be a helyzet.
Vágólapra másolva!

Reggel még 309,7 közelében volt az EURHUF árfolyama. Na ez most alaposan megváltozott, már 311,5-nél az árfolyam. Mitől jöhetett a gyengülés?

Az biztos, hogy a forint-euró árfolyama már délelőtt sem szerepelt túl fényesen. Miközben a nemzetközi hangulat stabil volt, addig a forint ismét 310 fölé csúszott, és nem is tudott visszajönni a lélektani szint alá.

  • Ebben annak is szerepe lehet, hogy az Európai Bizottság szerint nem kizárt, hogy 2015 tavaszán ismét túlzottdeficit-eljárás alá kerülhet Magyarország, áll a jelentésben. A Stabilitási és Növekedési paktum megsértése lehet az esetleges problémaforrás.
  • A Bizottság szerint idén és jövőre is 3 százalék alatt kell majd tartani a GDP-arányos hiányt (ami egyébként kritérium), továbbá a kormánynak a devizahitelesekkel kapcsolatban az "arányos teherviselésre" kellene törekednie.
  • A Bizottság emellett úgy véli, jövőre már lassulhat a magyar gazdaság, a monetáris stimulus hatásai pedig enyhülhetnek.
  • Összességében így további lépéseket kell tennie a kormánynak a Bizottság szerint, hogy csökkentse az államadósságot

Így főleg ez a hír lökte be (vagy fel?) a forint árfolyamát az euróval szemben, átlépve így a 311-es értéket.

A forint egyébként ezzel 0,5 százalékot gyengült, így a török líra, és az orosz rubellel kerültünk egy lapra. A régiós országok devizái közben mit sem változtak az euróval szemben.

Ahogyan azt már tegnapi elemzésünkben is kifejtettük, ezzel ismét jelentős szinteket lépett át az EURHUF árfolyam, és folytatódik az elmúlt héten látott trend. Egy hét alatt közel 2 százalékát veszítette el értékének a forint az euróval szemben.

Forrás: Investor.hu