Itt az újabb Airbus-Boeing összecsapás

Vágólapra másolva!
 Újra egymásnak feszül az Airbus és a Boeing, a küzdőtér most a repülés közben üzemanyag újratöltésre képes gépek mezőnye. A nagyjából 1,4 milliárd dolláros programot Dél-Korea írta ki, és hamarosan már nyertest is hirdethetnek.
Vágólapra másolva!
  • Az Airbus, a Boeing és az Israel Aerospace Industries szálltak versenybe a Dél-Korea által kiírt üzemanyag újratöltő repülőgép tenderbe, írja a Reuters meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Ezeket a gépeket vadászrepülők menet közbeni újratöltéséhez szokták használni.
  • A nagyjából 1,4 milliárd dolláros program keretében 4 darab ilyen gépet venne a dél-koreai állam. Ezt egyébként még márciusban írta ki a kabinet, amikor újra felerősödtek a félelmek Észak-Koreával kapcsolatban.
  • A Boeing és az Airbus egyébként nagy versenyben van az üzemanyagtöltő gépek terén is. Az Airbus A330-asából kialakított MRTT gépet eddig Ausztrália, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emirátusok, Nagy-Britannia és Szingapúr választotta.
  • 2011-ben az amerikai légierő pedig a Boeing KC-46-osát választotta, a korábbi ilyen Boeing gépek lecserélésére. Hosszabb távon 179 üzemanyagtöltő gépet venne az amerikai légierő, ami akár 52 milliárdos üzletet is jelenthet, írja a Reuters.
  • Az Airbus és a Boeing árfolyama idén nem mutat túl jó teljesítményt, előbbi több mint 10, míg utóbbi csaknem 6 százalékkal ér kevesebbet, mint év elején.
  • Igaz az elmúlt évben hatalmas menetelést mutatott be a két repülőgépgyártó a tőzsdén, mivel sorra kapták a megrendeléseket a légitársaságoktól. Azonban idén az utasszállítógépek területén is elmaradnak a hasonló szintű megrendelések.