Már gyanús ez a nyugodtság

Vágólapra másolva!
A válság előtti időkben látott mélységekig csökkent a piaci kilengés nagysága a tőzsdén, ez a nyugalom pedig akár egy nagyobb eladói hullám előjele is lehet. Persze az ilyen jeleket azért érdemes fenntartásokkal kezelni.
Vágólapra másolva!

Túlzott lehet a nyugalom

Az elmúlt időszakban már nagyon sokféle olyan jelet láthatunk, ami arra utal, hogy a tőzsdei szárnyalásnak hamarosan vége lehet. Amerikában újabb és újabb csúcsra mászik az S&P500 tőzsdeindex, de például Németországban is csúcsközelben van a DAX index, igaz most épp rossz szériája volt az elmúlt napok során.

Forrás: Investor.hu

Egy újabb ilyen jel, hogy a piaci kilengések (vagyis az árfolyamok változása, volatilitása) nagyon régen, a válság előtt nem látott szintekig mérséklődött. Ez pedig sokak szerint annak a jele, hogy túlzott az optimizmus, ami előbb-utóbb összeomláshoz vezethet.

Az elmúlt időszakban elég sok geopolitikai krízist lehetett látni pl. (Ukrajna, Irak), és az olajár is például 9 havi csúcsra ért, mégis a volatilitás szinte meg sem moccan. Ez a részvény, a kötvény és a devizapiacon is tapasztalható, nyilatkozta Klaus Baader a Sociétét Générale elemzője a CNBC-nek.

Szerinte egyébként ez inkább a fundamentumoknak köszönhető, semmint a túlfűtött befektetői optimizmusnak. Baader szerint a jegybankok monetáris lazítása kapcsán a piacra ömlő likviditás segített abban, hogy a kockázat (illetve annak egyik lehetséges mérőszáma, a volatilitás) ennyire lecsökkent.

Forrás: Investor.hu

Az alacsony volatilitást viszont magyarázhatja a magas vállalati profithányad, illetve az alacsony eladósodottság az amerikai vállalati szektorban, írta egy múlt heti elemzésében a Société Générale. Baader egyébként nem is vár a piaci kilengésekben hatalmas változást az elkövetkezendő időszakban.

Ezt egyébként alátámaszthatja, hogy a nyári időszakban általában nem szokott hatalmas piaci szárnyalás, vagy mélyrepülés indulni, a jellemzően alacsonyabb tőzsdei aktivitás miatt. Persze azért akadt kivétel is, amikor 2011 augusztusában az S&P leminősítette az USA-t, igen komoly zuhanás indult meg a tőzsdéken.

Mégsem kell megijedni?

A Citigroup szerint csak gyenge kapcsolatot lehet látni a volatilitás és a jövőbeni részvénypiaci hozamok között, így a jelenlegi helyzetben sem feltétlenül kell azonnali piaci korrekciót várni. Szerintük a monetáris lazítás nem csak az eszközárakat emelte meg, de segített stabilizálni a gazdaságot is, ami emelte a vállalati profitokat is.

Bár igaz, hogy Amerikában már elkezdődött a nagyon laza monetáris politika (eszközvásárlási program, QE) szigorítása, amíg az a fundamentumok javulásával együtt megy végbe, addig vélhetőleg nem kell nagy emelkedésre számítani a volatilitásban sem.

A Citi felhozza példának, hogy amikor 2005-ben először érte el a hasonló mélységeket a VIX index (a piaci volatilitás mérő index), akkor még további 27 százalékot emelkedett az amerikai részvénypiac a 2007-es csúcsukig. Míg 1993-ban, amikor szintén a mostanihoz hasonló szintre ért a VIX, még 240 százalékot ralizott a piac a 2000-es csúcsokig.

Forrás: Investor.hu

Azért nem minden rózsaszín

Persze ha valami, piaci szempontból negatív váratlan esemény történik, az komoly emelkedést válthat ki a volatilitásban, és természetesen az árfolyamokat is lefelé lökheti a lejtőn.

Jack Allen a Capital Economist közgazdásza szintén kevésbé optimista. Szerinte nem sokáig tart majd a jelenlegi nyugalom. Ahogy a globális gazdasági fellendülés folytatódik, sok probléma fog napvilágot látni, és ha gazdaságpolitika nem tudja ezeket jól kezelni, akkor az a piacokra rossz hatással lesz.

Egyik ilyen lehet, ha a jegybankok megkezdik majd a monetáris szigorítást. Hiszen az sem jó, ha túl korán, vagy ha túl későn kezdik el ez a folyamat.

A Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) épp a hétvégén figyelmeztetett arra, hogy a piacok már eufórikussá kezdenek válni, és hogy a befektetők nem árazzák a kockázatokat.

Ugyanakkor nem biztos, hogy az alacsony volatilitás eladási jelzés lesz. A piacon kell lennünk, ugyanis nincs más alternatíva, véli Hans Goetti a Banque Internationale Luxembourg elemzője. A készpénz tartása nem túl jó opció akkor, amikor nulla közeli kamatokat lehet látni. Valahol be kell fektetni, hogy hozamot érjünk el, teszi hozzá.