Az idén csak kisebb leárazások csábítanak

Vágólapra másolva!
A ruházati kereskedelem megugrásában feltehetően szerepet játszik az online pénztárgéprendszer is. Az akciók nem maradnak el, de mértékük valószínűleg kisebb lesz az idén.
Vágólapra másolva!

A nyári kiárusítások alatt az árzuhanások mértéke és a kiárusításba vont cikkek köre is szűkebb lehet az idén, véli az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ). A kisebb kiárusítási hullám oka a ruházati piac helyzetének javulása: ez adja a kiskereskedelem mintegy 6 százalékát. Az OKSZ szerint a ruházati kereskedelem megugrásában feltehetően szerepet játszik az online pénztárgéprendszer is, emiatt azonban akciók nem maradnak el.

Többet költünk ruhára

A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a ruházati termékek vásárlásának értéke 2012-ben 405 milliárd forint volt, míg 2013-ban 423 milliárd, azaz változatlan áron számítva 5 százalékkal növekedett a ruházati kereskedők bevétele.

A korábbi években július-augusztusban 30-32 milliárd forintot költöttek ruházati termékekre a vásárlók: 2013-ban 34-35 milliárd forintot, 2014-ben pedig további emelkedés várható, az év első időszakának eredménye alapján. Az idei első negyedévben 14 százalékkal nőtt a költekezés a ruházati piacon, áprilisban pedig a tendencia folytatódott, és átlag felett, 12 százalékkal bővült a piac.

Az akcióról a kereskedő dönt

Az árengedmény csak a kereskedő által kiválasztott termékekre vonatkozik és nem a teljes portfólióra. A leárazás időszakáról, a termékekről és az akció mértékéről a kereskedő szabadon dönthet.