Mi kell szerinted, hogy sikeres legyél?

Vágólapra másolva!
Sokan már azelőtt félnek a befektetések, tőzsdék világától, mielőtt belekezdenének, mert azt hiszik, hogy felsőfokú végzettség vagy mély pénzügyi, gazdasági ismeret kell hozzá, vagy akár ismerni kell bonyolult számítási vagy értékelési metódusokat. A jó hírem az, hogy nem kell ennyire túlbonyolítani a dolgot, és nincs szükség a fent felsorolt képességekre.
Vágólapra másolva!

Persze egyfajta józan paraszti észre, logikus gondolkodásra és a négy alapvető matematikai művelet ismeretére azért szükség van. Az is biztos, hogy napi szinten milliónyi információ és impulzus ér minket (szerencsére ezek többsége el sem jut tudatunkig), egyfajta információs szupersztrádán közlekedik az agyunk, és szükség van arra, hogy ezen információkat szűrni tudjuk.

Nyilván azt sem árt tisztázni, hogy egyszerűen csak a technikai elemzést hívod segítségül döntéseidnél, azaz múltbeli árfolyammozgásokat elemzel, az alapján határozod meg, hol lépnél be és ki a piacról, amihez nem létfontosságú a hírek állandó figyelése. Vagy pedig fundamentális tényezők alapján szeretnél döntést hozni, azaz a gazdasági és vállalati híreket, folyamatokat, előrejelzéseket górcső alá véve próbálsz eligazodni a tőzsde világában. Nyilván sokan vegyítik a technikai és fundamentális elemzés eszköztárát.

De ha például már rendelkezel olyan jellegű tőzsdei befektetésekkel, pozíciókkal, amelyektől árfolyam emelkedést vársz, jó eséllyel az olyan információkra, hírekre fogsz jobban figyelni, vagy azoknak tulajdonítasz nagyobb jelentőséget, amelyek ezen nézetedet támogatják. Ugyanakkor ezzel kapcsolatban az a veszély, hogy nem veszed figyelembe, vagy kisebb jelentőséget tulajdonítasz a rossz híreknek vagy az olyan infóknak, amelyek ellentétes irányúak elképzeléseiddel, azaz az árfolyamok lemorzsolódását vetítik előre. Így két irányból érhet veszteség, egyrészt mereven ki akarsz tartani korábbi víziód mellett, és akár beleszaladhatsz egy nagyobb veszteségbe, másrészt pedig elzárkózol olyan kereskedési ötletektől, amelyeknél az árfolyamok eséséből tudnál profitálni.

Torzítani tudja az elgondolásodat, piacelemzésedet az is, ha túl sok kereskedői blogot, túl sok elemzői, kereskedői véleményt olvasol a neten szörfölve, illetve hasonló befolyással bírnak a gazdasági hírek értelmezéséből fakadó különbségek. Megannyi egymásnak ellentmondó értékítélet és látásmód! Ilyen kavalkádban hogyan hozol döntést?

Arról nem is beszélve, hogy még saját meglátásoddal kapcsolatban is könnyedén elbizonytalanodhatsz, mert valaki olyanban próbálsz bízni, akit nem is ismersz, azt sem tudod, hogy tényleg szakértő-e és megfelelő találati aránnyal dolgozik-e, vagy egyszerűen csak okoskodik.

Ezért fontos az, hogy elsajátítsd a megfelelő piacelemzési és kockázatkezelési technikákat, hogy ne legyél „kiszolgáltatva” mások véleményének, hanem egyszerűen azt kereskedd le, amit a saját tőzsdei grafikonjaidon látsz. Másrészt, ha már mindenképp követni akarsz más elemzőket, kereskedőket, akkor olyanokat kövess, akik bizonyítható és lekövethető módon rendelkeznek hosszabb távú eredménylistával, és olyan gondolkodással, attitűddel, esetleg hasonló kockázatkezeléssel bírnak, mint ami Neked is fekszik.

De hogy tényleg kezelve legyen ennek a kérdéskörnek az Achilles-sarka, összességében elmondható, hogy nem kell és nem fontos a hírekre való kereskedés, és az, hogy mindenképp értelmezni akard a gazdasági híreket. Természetesen, ahogy egyre többet időt szánsz a tőzsdére, több piaci hírt is fogsz olvasni, tehát nem tudod ezeket elkerülni, és nyilván meg tanulod értelmezni ezeket, de a hírek sok esetben félrevezetőek lehetnek, mivel nem ritka, hogy rossz hírek ellenére is jelentősen tudnak emelkedni a piacok, és fordítva. Így vagy időt szánsz arra, hogy elsajátítod a technikai elemzés módszerét és ez alapján hozol döntést, vagy pedig hírek, fundamentális sztorik alapján fekteted be pénzed.

Bármelyiket is választod, az Investor.hu csapata mindkét területen a segítségedre tud lenni rendszeres ingyenes tőzsdei képzéseivel, illetve folyamatosan frissülő és nyomon követhető kereskedési ötleteivel. Az Investor Trader ügyfelek minden nap tájékoztatást kapnak az aktuális piaci információkról, fontos vállalati hírekről és befektetési stratégiákról, ami segítségükre van az információtengerben való eligazodásban. Ehhez pedig nem kell mást tenni, mint számlát nyitni az Investor Trader rendszerében.