Vágólapra másolva!
Vegyesen alakult a kereslet ma a magyar államkötvények iránt. A 3 éves papírokból 5 milliárd forinttal kevesebbet adtak el a meghirdetettnél, ellenben 5 évesbőlm 10 milliárddal többet, míg a 10 évesekből a tervezett mennyiséget.
Vágólapra másolva!
  • Az összesen meghirdetett 60 milliárd forintnyi állampapír helyett 65 milliárd értékben adott el az Államadósság Kezelő Központ mai aukcióján. De a keresleti kedv nem volt egységes.
  • Ugyanis a három éves kötvényekből 5 milliárd forinttal kevesebbet értékesítettek, mint tervezték, ellenben ötéves papírokból 10 milliárddal többet adtak el, ráadásul ezekre igen komoly ötszörös túljegyzés jött.
  • Ennek fényében érdekes, hogy az átlaghozam mégis növekedett 6 bázisponttal az ötéves papíroknál, míg a három éveseknél nem változott az előző aukcióhoz képest.
  • A tízéves kötvényekből a tervezett mennyiséget adták el alacsonyabb hozam mellett.
Forrás: Investor.hu
  • A forint árfolyama a reggeli óráktól folyamatosan gyengült, a 306,7-es szintektől egészen 307,5-ig. A nemzetközi piaci hangulat inkább segítheté a forintot, bár hatalmas jókedv nincs a tőzsdéken. A feltörkevő piaci devizák közül a forint mellett a dél-afrikai rand is gyengül, és kicsit a török líra is.