Nagyot gyengült a forint

Vágólapra másolva!
A leggyengébb teljesítményt nyújtotta ma a forint a feltörekvő piaci devizák közül, ugyanis euróval szembeni árfolyama egészen 309-ig szaladt. A feltörekvő piaci devizáknak egyébként sem volt jó napja, akárcsak a Molnak, az olajrészvény ugyanis 6,3 százalékot zakózott.
Vágólapra másolva!
  • A leggyengébb feltörekvő piaci deviza volt a forint ma, reggeltől folyamatosan veszített értékéből az euróval szemben, árfolyama jelenleg 308,4 környékén áll. Egyébként a többi feltörekvő piaci deviza is elég gyenge volt ma, a lengyel zloty és a dél-afrikai rand is ott van a sereghajtók között.
Forrás: Investor.hu

  • A forintot az is gyengíthette, hogy nagy volt a kereslet az MNB 3 és 5 éves swap (kamatcsere) aukcióján. A meghirdetett 40 milliárd forint helyett a nagy kereslet miatt 130 milliárdot fogadott el a jegybank.
  • Emellett pedig újra nagy volt a kereslet a hosszabb államkötvények iránt. Mint ismert, a jegybank az állampapír piacra terelné a bankokat a két hetes MNB kötvényből. Ha pedig folyamatosan nagy lenne a kereslet az állampapírok iránt, az a hozamok további csökkenéséhez vezethet, ami viszont kevésbé lehet csábító majd a külföldieknek. Akár ez is gyengíthette ma a forintot.
  • Egyébként meglehetősen gyenge napja volt a budapesti tőzsdének a Mol hatalmas zuhanása miatt (-6,3%, 11 930 forint). Olyan hírek láttak napvilágot, hogy az egyik tulajdonos 4,28 millió darab Mol-részvénytől válna meg. A Mol részvények forgalma 14,7 milliárd forintot tett ki, ami a teljes BÉT forgalmának a 78 százalékát tette ki.

Forrás: Investor.hu

  • Az OMV ellenben nagyon jól teljesített (+3,3%), arra a pletykára, hogy talán a Gazprom szeretne részesedést vásárolni az osztrák olajcégben.
  • De a többi hazai blue-chipnek is rossz napja volt, az OTP 0,5 százalékot gyengült (4380 forint), míg a Richter 0,5 százalékot veszített értékéből (4275 forint), a Magyar Telekom pedig 0,3 százalékkal került lejjebb (343 forint).
  • Délutánra elromlott a hangulat a nemzetközi tőzsdéken is, amit főként azzal magyaráznak, hogy az amerikai jegybank (Fed) St. Louis-i elnöke, James Bullard úgy nyilatkozott, hogy az infláció elérheti a 2 százalékos célt év végére, ezzel pedig akár hamarabb is jöhet a kamatemelés (2015 1Q), mint ahogyan azt a piac gondolja (2015 közepe).
  • A Dow Jones, az S&P500 és a Nasdaq is 0,4 százalék körüli mínuszban van, míg a DAX 0,6 százalékkal halad lefelé.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu