31 százalékos hozamot hozott a GoPro

Vágólapra másolva!
31 százalékos pluszban a GoPro árfolyama, miután megindult a kereskedés a Nasdaq-on.
Vágólapra másolva!
  • Az árfolyam 31 dollár közelében áll a kereskedés megindulása után. Az IPO ár közben csak 24 dollár volt.
  • A forgalom is igen jelentős, már 770 millió dollár értékben cseréltek gazdát a papírok.
  • Ahogyan arról tegnap beszámoltunk, a tőzsdei bevezetés nagyot fog szólni, jól mutatja ezt az is, hogy ennél nagyobb forgalom csak az Apple, és a Facebook részvényeiben mutatkozik.
  • A lehetőség tehát adott ügyfeleink számára, hogy a kamera mellett akár a vállalatot is megvásárolhassák. (Persze az IPO-k során csak óvatosan!)