Reebok or Nike?

Vágólapra másolva!
Azért az egészen megdöbbentett, hogy Amerikában a kosárlabdához köthető termékek piacán a Nike mekkora erőfölényre tett szert. Idén eddig közel 97 százalékos a piaci részesedésük. 
Vágólapra másolva!

Ha kosárlabda, akkor Nike, legalábbis Amerikábn mindenképp. Az év első felében a Nike és a Jordan márkák a szegmensben közel 97 százalékos részt hasítottak ki. Ehhez képest az Adidas és Reebok márkák sehol sincsenek, bár láthatóan még abból is folyamatosan képesek veszíteni. Nem csodálkoznék persze, ha feladták volna, ilyen nagy erőfölénnyel szemben nehéz lehet mit kezdeni.

Forrás: Business Insider, Investor.hu

Egész szépen is hasít egyébként a Nike részvénye, az árfolyam 2007 óta közel négyszeresére emelkedett. Ebben nyilván nem csak a kosárlabda bizniszben való sikerek játszanak szerepet, más szegmenseknek is jól kellett húzni ilyen részvényár emelkedéshez. Ahogy egyébként az Adidas árfolyama is nagyon jól teljesített, a cég profitjából kis részt kihasító kosárlabda termékek gyengélkedések ellenére.

A Nike árfolyama Forrás: Tradingview, Investor.hu

Szóval akkor Reebok or Nike?