Tony Blair a belgrádi kormány tanácsadója lehet

Vágólapra másolva!
Tizenöt éve támogatta Szerbia bombázását.
Vágólapra másolva!

Tony Blair a belgrádi kormány tanácsadója lehet, írja a Politika. A lap szerint a volt brit miniszterelnök Szerbia uniós integrációjának folyamatát segítheti. Blair egy magánrepülővel érkezett Belgrádban, ahol Aleksandar Vucic kormányfővel tárgyalt. A találkozó után azonnal elutazott Szerbiából.

A volt kormányfő Tony Blair Associates néven lobbista céget hozott létre. A térségben nem a szerbiai megbízása lenne az első: a Politika szerint tavaly októberben az albán kormány is megbízta, hogy tanácsadóként segítse az ország EU-s csatlakozását.

Kormányfőként, 1999-ben, a koszovói konfliktus idején Tony Blair támogatta, hogy a NATO az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül is légicsapásokat indítson Szerbia ellen.