Mexikó lesz az új Kína?

Vágólapra másolva!
"Ha most kezdeném újra a karrierem, Mexikóban próbálnék szerencsét" - írta a napokban Larry Fink, a Blackrock elnöke. Elég beszédes ez a kijelentés, és persze nem véletlen: Mexikó az elmúlt években több olyan reformot is elindított, ami befektetői szemmel nézve igen vonzóvá teszi hosszú távon az országot, illetve annak fontosabb eszközeit. A Templeton szerint a bankszektorban még akár gyöngyszemekre is lelhetünk. 
Vágólapra másolva!

Lenyűgözte a Mexikóban látott fejlődés a Blackrock első emberét, aki még karrierjét is ebben az országban kezdené újra, ha fiatal lenne. Nagy szavak ezek, persze nem ok nélkül. Mexikó az elmúlt években nagyon fontos reformokat hajtott végre, melyek segítettek a gazdaság fehéredésében, a korrupció visszaszorulásában, csökkentették a finanszírozási költségeket és még a fiatal helyi munkaerő képzettségét is javították. Csupa olyan lépés, ami hosszú távon a gazdaság tartós növekedésének ágyazhat meg.

Ezt persze a részvénypiac azonnal lereagálta, a 2012-es szárnyalást a Templeton egyszerűen csak reform eufóriaként aposztrofálja. A mérföldkövet Mexikó számára Enrique Pena Nieto elnök megválasztása jelentette, aki már a kampánya során igen ambiciózus, az üzleti világ számára jótékony változásokat ígért.

Az eddigi legfontosabb és legnagyobb hatású lépésnek az energiaszektor liberalizálását, illetve a folyamat tavaly augusztusi elindítását tartják. Az állam feladta az abszolút kontrollt az olaj, gáz és árampiac felett, megnyitva a lehetőséget külföldi befektetők előtt. Bár a részletszabályozások még hátravannak, amiktől szintén sok függhet, a potenciál Mexikó és a külföldi érdekelt válalaltok számára is óriási lehet. Például az ország olajvagyona jelenleg 17. legnagyobb a világon, melynek kitermelését eddig egyedül az állami olajcég, a PEMEX végezte.

Az ilyen és ehhez hasonló reformok hosszú távon az ország gazdasági növekedésének adhatnak lendületet. Rövid távon persze a reformok ideiglenesen vissza is foghatják az ország teljesítményét, ezen azonban sok befektető hajlandó átnézni. Ez érződik egyébként a részvénypiac jó teljesítményében is, a helyi index vállalatai más latin-amerikai piacokhoz képest prémiummal forognak.

Szóval egy jó hosszú távú növekedési sztorinak ígérkezik Mexikó, és mint a makrogazdasági folyamatokra legérzékenyebb szektor, a bankok profitálhatnak majd ebből talán a legtöbbet. Pláne úgy, hogy a banki penetráció egész Latin-Amerikában itt a legalacsonyabb. Mellettük a bányaipari cégek lehetnek még érdekesek a Templeton szerint, melyek az ipari vagy nemesfémpiacon aktívak és relatíve alacsony költségekkel képesek működni.

A Mexikó-sztori még egy ilyen rövid és igen szellős összefoglaló alapján is érdekesnek tűnik, ráadásul most a helyi index, az IPC egy egész szép technikai kitörést is produkált. Nem árt persze az óvatosság.

A mexikói IPC index Forrás: TradingView

A reformsztori egyáltalán nem jelent újdonságot a befektetőknek, vagyis az országnak már lassan kellene majd hoznia növekedési szinten is a bizonyítékokat, hogy a piac újabb nagy lendülettel mehessen feljebb. Az pedig egyelőre még kérdéses, hogy erre záros határidőn belül képesek lesznek-e. Tavaly ugyanis a növekedés csak 1 százalékos volt, és lehet attól tartani, hogy a reformok negatív rövid távú hatásai miatt idén sem sikerül majd a 3 százalék körüli IMF prognózist hozni.

Forrás: Investor.hu