Aláfűthetnek a Siemensnek

Vágólapra másolva!
Az Alstom energiaipari üzletágának megszerzéséért folyó felvásárlási háború - aminek a Siemens és a General Electric is aktív részvevője - hatással lehet a licitáló vállalatok árfolyamaira. A két cég papírjai technikailag egyaránt fontos szintekhez értek, ezért a következő napok történései meghatározóak lehetnek.
Vágólapra másolva!

General Electric: Lokális csúcs fele fordulhat

A General Electric árfolyama 2012 óta egy emelkedő trendben mozog. A trendvonalat többször tesztelte a papír, de egyszer sem törte le azt. A trendvonalat erősíti a 200 napos mozgóátlag is, ami szűken mellette húzódik.

Az árfolyam ismét megpróbálhatja leküzdeni a 27,5 dolláros ellenállást, ha fel tud pattanni az 50 napos mozgóátlagról. Abban az esetben, ha sikerrel járna, akkor a további emelkedését egészen az év eleji 28 dolláros csúcsig folytathatná.

Az indikátorok alapján egy kisebb gyengülésre számíthatunk, mielőtt a papír nekilendülne a 28 dolláros szintnek. Ha ez bekövetkezne, akkor első körben az 50 napos mozgóátlag szintjére csúszhatna vissza az árfolyam. Mivel az elmúlt hónapokban az 50 napos mozgóátlagnak mindig sikerült megfognia a papírt, ezért a stop-loss szintünket érdemes szűken ez alá a szint alá élesíteni.

General Electric napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

A 2012 óta életben lévő emelkedő trendvonalon mozogva az árfolyam áttörte az 50 hónapos mozgóátlagot, a 23 dolláros ellenállást, és a 2001 óta tartó csökkenő trendvonalat.

Az árfolyam előtt egészen a 36 dolláros, illetve a 41 dolláros szintekig nyílhat meg az út, ha a jövőben leküzdené a 30 dollárnál húzódó lélektani ellenállást. Az indikátorok támogatják a további emelkedést. Gyengülés esetén a rövidebb távú emelkedő trendvonal, később a hosszabb távú csökkenő trendvonal szolgálhatnak támaszként.

General Electric havi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Siemens: Fontos ellenállást törhet át

A Siemens árfolyama 2013 június óta emelkedő trendben mozog, amit a mellette húzódó 200 napos mozgóátlag is segít. A napi grafikonon a Bollinger-szalagok összeszűküléséből arra lehet következtetni, hogy a papír hevesebb árfolyammozgások előtt áll.

Ha sikerül áttörnie az előtte húzódó 100 eurós pszichológiai ellenállást, akkor tovább erősödhet a 101 eurós szintig. Az MACD vételi jelzése és az RSI emelkedése támogatják az árfolyam további menetelését.

Abban az esetben, ha a papír lepattanna a jelenlegi szintekről, akkor a gyengülését elsősorban az 50 napos mozgóátlag állíthatja meg. Stop-loss szintünket ajánlott ez alá a szint alá húzni.

Siemens napi grafikon Forrás: AmiBroker, Investor.hu

Mik azok a mozgóátlagok?
A mozgóátlagok a technikai elemzés eszköztárának kedvelt elemei. Három fajtáját különböztetjük meg, köztük az egyszerű, az exponenciális és a súlyozott mozgóátlagot. Az egyszerű mozgóátlag számítása a legkönnyebb, hiszen ebben az esetben a rendelkezésre álló kereskedési adatok közül mindig a legutolsókat átlagoljuk. Ennél fogva a mozgóátlag a piaci folyamatokat lesimítva fogja követni, melynek előnye, hogy az éles kiugrásoktól megtisztítja a grafikont, viszont adott esetben a piaci fordulókra csak időben csak késve reagál.
Az egyszerű mozgóátlagok két legelterjedtebb típusa az ötven és kétszáz napos mozgóátlag. Az ötven napos a legutolsó ötven nap, a kétszáz napos pedig a legutolsó 200 nap árfolyamadatainak átlagát mutatja. Ahogy haladunk előre az időben, úgy természetesen a mozgóátlag értéke is folyamatosan változik.
A technikai elemzésben a mozgóátlagok akkor adnak vételi jelzést, ha a rövidebb távú alulról metszi a hosszabb távú mozgóátlagot. Eladási jelzés pedig ebből kiindulva akkor érkezik, ha a rövidebb mozgóátlag felülről metszi a hosszabbat. A szakirodalomban azt a formációt, amikor az ötven napos mozgóátlag alulról metszi a kétszáz naposat, Golden Cross-nak (aranykeresztnek), amikor az ötven napos mozgóátlag felülről metszi a kétszáz naposat Death Cross-nak (halálkeresztnek) nevezzük.
Mi az az MACD?
Az angol Moving Average Convergence Divergence szó kezdőbetűből áll az MACD. Az indikátor a leggyakoribb trendkövető indikátor. Két különböző időtávú mozgóátlagból áll az MACD. Vételi jelzést akkor kapunk, ha a gyorsabb mozgóátlag alulról metszi a lassabbat. Eladási szignált pedig akkor, ha a gyorsabb mozgóátlag beesik a lassabb alá. A grafikonon egy középvonal is látható, ami alatt a vételi jelzés markánsabb, felette pedig az eladási.
Mi az RSI?
Az RSI az angol Relative Strenght Index rövidítése, mely az adott instrumentum relatív erejét mutatja. Az indikátor értéke 0 és 100 között ingadozik. Az RSI kiszámolásának módja: 100-(100/(1+E/CS)), ahol az E azoknak a záróáraknak az átlaga, melyek az előző "n" napon emelkedtek, míg a CS azoknak a záróáraknak az összege, amelyek az előző "n" napon csökkentek.
Túladott egy instrumentum akkor, ha 30 alatti az RSI értéke, és túlvett, ha 70 fölött mozog. Vételi vagy eladási jelzést akkor kapunk, ha a túladott vagy a túlvett zónából kilép az indikátor.
Az RSI indikátor esetében gyakran vizsgálják a technikai elemzők, hogy az árfolyammal együtt mozog-e, vagy más utakon jár. Ha az árfolyam új lokális csúcsot ér el, de az indikátor a korábbi lokális csúcstól alacsonyabb szinten ér el csúcsot, akkor divergenciáról beszélünk, ami sokszor trendfordító szokott lenni.