Vágólapra másolva!
Tegnapi esése után kis korrekcióba kezdett a Mol a Magyar Telekommal együtt, az OTP és a Richter viszont folytatja gyengülését. Európában kis pluszok láthatóak nyitás után, a befektetők inkább óvatosak a Fed kamatdöntő ülésének mai vége előtt.
Vágólapra másolva!
  • Európában minimális emelkedéssel kezdődött a kereskedés, a befektetők inkább kivárhatnak a Fed kamatdöntő ülésének mai vége előtt, ami után várhatóan további 10 milliárd dollárral csökken a QE3 program keretösszege.
  • Európához hasonlóan a hazai tőzsde is minimális pluszt szedett össze nyitás után, amivel a BUX régiós társaihoz hasonlóan teljesít.
  • A BUX-ot elsősorban a Mol és a Magyar Telekom emelkedése segíti. Az olajpapír 0,7 százalékos, a telekompapír 0,9 százalékos pluszt szedett össze nyitás után, amivel korrigálják tegnapi esésüket. Velük szemben az OTP és a Richter fél százalékkal esik.
  • A forint erősödni kezdett reggel, és 307,5-ig kúszott vissza az euróval szembeni árfolyama. A dollár/forint jegyzése 226,9-nél, a svájci franké 252,4-nél jár.
  • Az elemzők által várt 5,63 milliárd svéd korona helyett 5,81 milliárd koronás nettó profitot ért el az H&M (Stockholm) a pénzügyi második negyedévében. A hírre 0,4 százalékot erősödött a részvény.
Forrás: Investor.hu

Forrás: Investor.hu