Felvásárlási spekuláció fűti az INA-t

INA heti grafikon (Zágráb)
Vágólapra másolva!
Felvásárlási spekuláció fűti a Mol horvát leányát, az INA-t - véli Monika Kalwasinska a PKO elemzője.
Vágólapra másolva!
  • Az INA árfolyama közel 14 százalékos emelkedést produkált a zágrábi tőzsdén az elmúlt három napban, míg egy hónapra visszatekintve ennek dupláját mutathatja fel.
  • Nagy forgalomról azonban nem beszélhetünk, mivel a Mol 49,1 százalékos és a horvát állam 44,8 százalékos részesedése mellett csupán 6,1 százalékos közkézhányaddal rendelkezik az INA. Persze némi forgalom élénkülést azért látni az olajpapír piacán.
  • Az INA jövője továbbra is kérdéses, hiszen a két nagytulajdonosnak továbbra sem sikerült megegyeznie a vitatott kérdésekben. Ráadásul a legutóbbi fejlemények szerint bírósági döntés született arról Horvátországban, hogy a Hernádi Zsolt ellen beadott vád megalapozott. Ugyanakkor május végén a Fővárosi Törvényszék felmentette a Mol-vezért a már régóta húzódó vesztegetési ügyben.
INA heti grafikon (Zágráb) Forrás: AmiBroker, Investor.hu